A fürdőbelépők esetében is azonos kedvezmény jár a szivárványcsaládoknak
Egy gyógyfürdő csak különnemű pároknak és gyermeküknek ajánlott kedvezményes családi jegyet. A jogsértő gyakorlatra figyelmeztető levelünkre nem válaszoltak. Végül az Egyenlő Bánásmód Hatóság segítségével született megegyezés az ügyben.
A magyar jog 1996 óta elismeri az azonos nemű személyek közötti élettársi kapcsolatot, 2009 óta pedig az azonos nemű párok számára nyitva álló bejegyzett élettársi kapcsolatot. Az erről szóló jogszabály azt is előírja, hogy a törvényben említett néhány kivételtől eltekintve a bejegyzett élettársakat a házastársakkal azonos elbírálásban kell részesíteni.
Az érintett fürdő mégis az alábbi módon szabályozta a családi kedvezményeket: „A családi jegy jogosultja: 2 felnőtt (férfi és nő, akik házastársak, vagy élettársak) + 1 gyermek (aki a házastársak, élettársak kapcsolatából származik, gyermek 3-14 éves korig)". A Háttér Társaság 2018 szeptemberében felvette a kapcsolatot a fürdő vezetésével, ők azonban megkeresésünkre nem válaszoltak.
Az Egyenlő Bánásmód Hatósághoz kellett fordulnunk ahhoz, hogy valóban változtassanak ezen a gyakorlaton. Végül öt hónap után született egyezség az ügyben. Vállalták, hogy a családi jegy jogosultjai között a bejegyzett élettársakat is feltüntetik, és a fürdő vezetője az egyesületünk által tartott érzékenyítő képzésen is részt vett.