A Sziget-ügy a kiemelkedő jelentőségű LMBT-perek között | Háttér Társaság

A Sziget-ügy a kiemelkedő jelentőségű LMBT-perek között

A Sziget-ügy a kiemelkedő jelentőségű LMBT-perek közöttA Sziget-ügy a kiemelkedő jelentőségű LMBT-perek között

Az International Commission of Jurists nevű emberi jogi szervezet Sexual Orientation, Gender Identity and Justice: A Comparative Law Casebook címen nemrég megjelent kiadványában, amely a nemzeti bíróságok előtti jelentősebb LMBT-jogi ügyek összefoglalóit tartalmazza, a Háttér legismertebb jogesete, az ún. Sziget-ügy is szerepel.

A vastag kötet azon, nemzeti bíróságok előtt lefolytatott jogeseteket szedte össze, szerte a világból, amelyek LMBT-témában folytak. A kötetben szereplő perek témák szerint lettek csoportosítva, s egyetlen magyar vonatkozású esetként, a Gyülekezési-, társulási és véleménynyilvánítási szabadság című fejezeten belül bekerült a kötetbe a 2001-2002-es ún. Sziget-ügy is. Az említett fejezet (105-106. oldal) a „Hatter v. Pepsi Sziget” címet viseli, s a II. és III. kerületi Bíróságon 2002 márciusában született ítélet kapcsán született.

Emlékeztetőül magáról az ügyről: 2001-ben Tarlós István, akkor még, mint a III. kerület polgármestere a Pepsi Sziget szervezőivel kötött szerződésben megtiltotta, hogy a Szigeten meleg témájú rendezvények legyenek. A Háttér Társaság tüntetést szervezett az óbudai polgármesteri hivatal elé (itt készült a Háttér Archívumában is megtalálható, mellékelt fotó), amelyhez meleg civil szervezetek mellett közéleti személyiségek, politikusok, írók és művészek is csatlakoztak. A tüntetés végén Takács Judit és Kuszing Gábor átadták Tarlós Istvánnak az Alkotmány egy példányát. A Háttér Társaság korábban levélben fordult a Ralf Ekershez, az EU emberi jogi főbiztosához és Michael Lake-hez, az EU magyarországi nagykövetéhez. Az óbudai szocialisták nyilatkozatban ítélték el a polgármester fellépését.

A Háttér végül a diszkriminatív szerződés-módosítás miatt beperelte a kerületi polgármestert, a Sziget szervezőit és a Rendőrséget hátrányos megkülönböztetés miatt. A bíróság 2002. március 11-én kelt jogerős döntésében a keresetnek részben helyt adott, és megállapította: a homoszexuális felvilágosító rendezvények kitiltása az Alkotmány 70/A paragrafusába foglalt hátrányos megkülönböztetés tilalmába ütközik, így az erre irányuló szerződés-kiegészítés semmis.

A Sziget Fesztiválon azóta is minden évben nagy sikerrel működik a meleg témájú programokat felvonultató, idén 11. alkalommal kinyitott Magic Mirror sátor, s több évben is képviselik magukat – mint például idén – a Civil Szigeten a melegszervezetek is. 

A Sziget-ügyről igen alapos, az ügyben született hivatalos dokumentumokat is bemutató összeállítás található honlapunkon, a Sziget-ügy (2001) című bejegyzés alatt.

Témák