Az Európai Bíróság főtanácsnoka: javítani kell a GDPR alapján a transznemű személyek nemét az állami nyilvántartásban | Háttér Társaság

Az Európai Bíróság főtanácsnoka: javítani kell a GDPR alapján a transznemű személyek nemét az állami nyilvántartásban

Az Európai Bíróság főtanácsnoka: javítani kell a GDPR alapján a transznemű személyek nemét az állami nyilvántartásban

Nyilvánosságra hozta indítványát az Európai Unió Bíróságának főtanácsnoka a transz emberek nem- és névváltoztatásával kapcsolatban egy magyar bíró által kezdeményezett előzetes döntéshozatali eljárásban. A főtanácsnoki vélemény hangsúlyozza, hogy a GDPR  16. cikke szerinti helyesbítéshez való jog a pontosság elvével összhangban szükségessé teszi, hogy a magyar hatóság kérelemre javítsa a nemre vonatkozó adatot. Ehhez kérhet bizonyítékot, azonban a változtatás előfeltételeként nem írhat elő nemi megerősítő beavatkozásokat.

Amint arról korábban beszámoltunk, 2023. március 29-én a Fővárosi Törvényszék előzetes döntéshozatali eljárást kezdeményezett egy 2014-ben menekültként elismert, azóta Magyarországon élő transz férfi ügyében. Ügyfelünk 2021-ben az EU adatvédelmi rendeletének (GDPR) 16. cikke alapján kérte a nemének és nevének megváltoztatását az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóságtól (OIF). Az elutasítást követően a Háttér Társaság és a Magyar Helsinki Bizottság segítségével bírósághoz fordult. 

Az előzetes döntéshozatali eljárásban a Fővárosi Törvényszék három kérdésben kérte az Európai Bíróság állásfoglalását: egyrészt, következik-e a GDPR 16. cikkéből, hogy a nyilvántartásban való rögzítést követően megváltozott személyes adatot, így az érintett nemét, köteles a hatóság kérésre helyesbíteni. Másrészt, ha igen, a kérést milyen bizonyítékkal kell alátámasztani. Végül, szükséges-e igazolni, hogy az érintett átesett nemi megerősítő kezelésen. Az Európai Bíróság 2024. június 3-án tartott meghallgatást az ügyben, a főtanácsnok ma hozta nyilvánosságra véleményét. 

Collins főtanácsnok véleményében azt javasolja az Európai Bíróságnak, hogy a Fővárosi Törvényszék által feltett kérdésekre az alábbi válaszokat adja: a GDPR 16. cikke alapján a pontos és naprakész adatok nyilvántartása érdekében a hatóságoknak – az érintett kérésére – helyesbíteniük kell a hibásan rögzített adatokat, jelen esetben az OIF-nak a menekültügyi nyilvántartásban. A hatóság kérhet bizonyítékot, azonban nem követelhet meg nemi megerősítő beavatkozásokat, ahogyan azt ügyfelünk esetében az OIF megtette.

Az Európai Bíróság előtt folyamatban lévő eljárás fontos mérföldkő a nem jogi elismerésének visszaállításáért folytatott küzdelemben. A magyar jogalkotó ugyanis a mai napig nem tett eleget az Alkotmánybíróság hasonló ügyben 2018-ban hozott döntésének, illetve az Emberi Jogok Európai Bírósága 2020. júniusi ítéletének. A menekültek továbbra sem férnek hozzá semmilyen eljáráshoz, amely lehetővé tenné számukra a nem és név megváltoztatását, sőt 2020 májusában a magyar állampolgárok számára is megszűnt a nem jogi elismerésének 2000-es évek eleje óta elérhető lehetősége.

A főtanácsnok véleménye kiemeli, a tagállamoknak van mozgástere a különböző nyilvántartásokban szereplő adatok kijavítására vonatkozó részletszabályokat kialakítása során, de nem üresíthetik ki a helyesbítéshez való jogot azáltal, hogy nem fogadnak el ilyen eljárásrendet, vagy – bár a főtanácsnok véleménye erre már nem tért ki – egyenesen tiltják bizonyos adatok megváltoztatását, mint ahogy a magyar jogszabályok jelenleg teszik a transznemű magyar állampolgárok esetén.

„A főtanácsnok azt is hangsúlyozza, hogy az állami nyilvántartások megbízhatóságát és az abban rögzített adatok pontosságát az szolgálja, ha azokban a nemi identitásra utaló adatok a valóságnak megfelelően szerepelnek. Ez az álláspont szembemegy a magyar kormány által gyakran hangoztatott érvvel, amely szerint az állami nyilvántartásokban a nemi identitást nem, kizárólag a (születési) nemet kell és lehet nyilvántartani” – jegyezte meg Polgári Eszter, a Háttér Társaság Jogi Programjának vezetője.   

Az Európai Unió Bíróságának ítélete az ügyben 2025 elején várható, a főtanácsnok indítványa a Bíróságot nem köti.

A Háttér Társaság a nem jogi elismerése érdekében végzett stratégiai pereskedést az Európai Unió „Polgárok, egyenlőség, jogok és értékek” (CERV) programjából finanszírozott, az ÖKOTÁRS Alapítvány és partnerei által lebonyolított Közös értékeink program támogatásával végzi.

Témák