Civil szervezetek együtt állnak ki a gyermekek jogáért, hogy családban nőhessenek fel  | Háttér Társaság

Civil szervezetek együtt állnak ki a gyermekek jogáért, hogy családban nőhessenek fel 

Kulcsszavak: 
sajtóközlemény
Civil szervezetek együtt állnak ki a gyermekek jogáért, hogy családban nőhessenek fel 

Még több gyermek nő majd fel állami gondoskodásban és kerül külföldre örökbefogadó szülőkhöz a kormány nemrég benyújtott családellenes javaslatcsomagja miatt – ez ellen szólal fel 11 civil szervezet november 20-án, a Gyermekjogok Világnapján.

A kijárási tilalom kezdete előtti napon nyújtotta be Varga Judit igazságügyi miniszter azt a törvényjavaslat-csomagot, amelynek igazi vesztesei az örökbefogadásra váró gyermekek lesznek. Ők mind megérdemelnék, hogy szerető családban nőjenek fel, de a kormány ellehetetlenítené az egyedülállók – és velük együtt az élettársi kapcsolatban vagy azonos nemű párkapcsolatban élők – örökbefogadásának lehetőségét, csökkentve ezzel az örökbefogadók számát. Az 11 aláíró civil szervezet arra szólítja fel az Országgyűlést, hogy a gyermekek érdekeit helyezze előtérbe, és utasítsa el a törvényjavaslatot.

Az állam nem jó szülő. A nevelőintézetekben sajnos nem ritka a súlyos gyermekbántalmazás: hiába tárt fel az ombudsman a gödi, kalocsai, zalaegerszegi és esztergomi gyermekotthonokban is fizikai és lelki bántalmazást, kínzást, illetve erőszakot, ezt mégsem követte változás. Szakértők szerint egy nevelőintézet még akkor sem tudja megadni a gyermekek fejlődéséhez szükséges figyelmet és érzelmi biztonságot, ha nem történnek ott olyan bűncselekmények, mint az előbb említett négy intézetben. Ezért minden gyermek érdeke az, hogy ne nevelőintézetben, hanem családban vagy közösségi gondozásban nőjön fel, ami megegyezik az ENSZ és az Európa Tanács irányelveivel is. 

Korábban szakmai szervezetek határoztak arról, hogy ki válhat örökbefogadó szülővé, pszichológiai és környezeti vizsgálatok után. Engedélyező határozat után a leendő örökbefogadó szülőknek egy tanfolyamon is részt kellett venniük. Azonban tavasszal a kormány az eddig kötelező tanfolyamot ajánlottá tette “az örökbefogadások elősegítése” érdekében, több gyermekjogi szervezet egyöntetű tiltakozása ellenére. Fél évvel azután, hogy ezt a szakmailag megalapozatlan javaslatot elfogadta, a kormány pont az ellenkező célért lép fel, hogy a jövőbeni örökbefogadásokat tovább nehezítse és hozzáférhetetlenné tegye. Októberben már tovább szigorították az egyedülálló szülők örökbefogadását: csak akkor ajánlhatnak ki egy gyermeket egyedülálló szülőhöz, ha sem a megyei, sem az országos listán nem találtak házaspárt, aki fogadná. Már ez a döntés is szembemegy a gyermekvédelem és az alapvető jogok biztosa álláspontjával, amely szerint a gyermek lakóhelyen, de legalább megyén belül maradása elsőbbséget kellene, hogy élvezzen a házaspároknál való elhelyezéssel szemben. Amellett, hogy a jogszabály megnyújtja az eljárást és késlelteti az örökbefogadást, azt is figyelmen kívül hagyja, hogy egyedülálló vagy nem házastársi kapcsolatban élő személyek is szerető otthon tudnak gyermekük számára biztosítani. Kimondottan károsnak és gyermekjogi szempontból is aggályosnak tartjuk, hogy a döntést az egyedülálló örökbefogadók esetében kivenné a kormány a szakértők kezéből és egy politikus, Novák Katalin családokért felelős miniszterre bízná.

Az elmúlt évek politikai retorikája és kormánypárti vezető politikusok homofób megszólalásai alapján kétségtelen, hogy a javaslatcsomag hátterében a szivárványcsaládokkal szembeni előítéletek állnak. Olyan sztereotípiák, amelyeket a szakma tételesen utasít el: egyetlen tudományosan megalapozott és elismert kutatás sem támasztja alá, hogy az azonos nemű szülők gyermekei bármilyen szempontból hátrányo­sabb helyzetben lennének, mint a heteroszexuális párok gyermekei. Erre a tényre hívja fel a figyelmet a Háttér Társaság és a szivárványcsaládok közösségének új kampánya is

Ma Magyarországon rengeteg gyermek marad állami gondoskodásban vagy kerül külföldre örökbefogadó szülőkhöz. Olyan gyermekek, akiket magyar párok vagy egyedülállók is szívesen felnevelnének, de nem tehetik. A Háttér Társaság és a Magyar Tudományos Akadémia kutatásai szerint a meleg és leszbikus párok ugyanis sokkal nagyobb arányban fogadnának örökbe olyan gyermekeket, akiket a heteroszexuális párok inkább nem választanak. Például három évnél idősebbeket, vagy olyan gyermekeket, akiknek valamilyen hátrányosnak ítélt tulajdonságuk van. Ráadásul miközben sok más országban arra törekszik a jogalkotó, hogy minden gyermek családban nőhessen fel, Magyarországon folyamatosan szűkítik ennek a lehetőségét – a gyermekek szempontjait másodlagosnak ítélve.

A javaslat-csomag – az örökbefogadás aránytalan megnehezítésén túl – a transz és interszex gyermekek jogait is tovább csorbítaná. Az Országgyűlés tavasszal már elfogadta a transz és interszex emberek nemének jogi elismerését betiltó törvényt, amely arra kényszeríti az érintetteket, hogy identitásuknak és/vagy megjelenésüknek meg nem felelő iratokkal éljék mindennapi életüket, most az Alaptörvénybe foglalnák a transz emberek megbélyegzését.

A család az család, a gyermek az gyermek, és minden gyermeket azonos jogok kell hogy megillessenek. Ezt hangsúlyozta ma reggel az Európa Tanács Emberi Jogi Biztosa, Dunja Mijatovic, felszólítva a magyar országgyűlést, hogy halasszák el a javaslatokról történő szavazást. Az aláíró 11 civil szervezet, az Európa Tanács álláspontjával összhangban, felszólítja az országgyűlést, hogy ne fogadja el a javaslatcsomagot, amelynek elsődleges kárvallottjai a magyar gyermekek lesznek.
 

Aláírók:

Amnesty International Magyarország
Budapest Pride
Háttér Társaság
Labrisz Leszbikus Egyesület
LMBTQ gyermekek szülei és támogatói
Magyar Aszexuális Közösség
Magyar Helsinki Bizottság
Magyar LMBT Szövetség
Prizma Közösség
qLit - Leszbikus Magazin és Programszervező Egyesület
Társaság a Szabadságjogokért




 

Témák