Hogyan javítható az LMBTI emberek egészségügyi ellátása? | Háttér Társaság

Hogyan javítható az LMBTI emberek egészségügyi ellátása?

Kulcsszavak: 
egészség, kutatás

Öt ország egyetemei és civil szervezetei működtek együtt egy kutatásban, amely feltérképezte, hogyan állnak hozzá az egészségügyi szolgáltatók és szakemberek az LMBTI emberekhez. A kutatási jelentés segít beazonosítani, hogy mely területeken van leginkább teendő az LMBTI emberek szakszerű és befogadó egészségügyi ellátása érdekében. 

A kutatásban résztvevő több mint 1100 egészségügyi szakember és orvostanhallgató nagy többsége,  82%-a nyilatkozott úgy, hogy szívesen részt venne az LMBTI emberek egészségével foglalkozó képzéseken. Bár ez és a kutatás több más eredménye is biztató, összességében a kutatás mégis azt találta, hogy az LMBTI emberek számos egészségügyi egyenlőtlenséggel, az ellátáshoz való hozzáférési akadállyal, valamint a szexuális irányultságon, nemi identitáson és annak kifejezésén, illetve nemi jellegeken alapuló megkülönböztetéssel találkoznak a mindennapokban. 

Az öt országban, Bulgáriában, Magyarországon, Olaszországban, Lengyelországban és Spanyolországban zajló kutatás alapján készült összehasonlító jelentés bemutatja, milyen jogi-közpolitikai környezet vonatkozik a leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű és interszex emberek egészségügyi ellátására és milyen ismeretekkel és attitűdökkel rendelkeznek az egészségügyi szakemberek. A jelentés elkészítéséhez több módszert is használtak a partnerek: áttekintették a korábban készült kutatásokat, szakirodalmat; kvalitatív interjúkat vettek fel szakemberekkel és döntéshozókkal; és online kérdőíves felmérés is készült. 

A jelentés által lefedett öt ország többségében nem léteznek olyan átfogó stratégiák vagy cselekvési tervek, amelyek kifejezetten foglalkoznának az LMBTI emberek egészségügyi szükségleteivel. Katalóniában ugyan léteznek közpolitikák és eljárásrendek, de azokat nem hajtják végre maradéktalanul és nem érvényesítik határozottan. Az LMBTI emberek számára szükséges célzott egészségügyi szolgáltatások vagy hiányoznak, vagy csak nagyon szűk kört érnek el, nagyrészt a közfinanszírozás hiánya miatt. Az egyes szolgáltatók által kialakított jó gyakorlatok Katalónia kivételével sehol sem hivatalosan elfogadottak, az egyes egészségügyi szakemberek hozzáállásától, téma iránti elkötelezettségétől függenek,  széles körű elterjedésük más egészségügyi szolgáltatóknál nem jellemző.

Mind az interjúk, mind a kérdőíves felmérés eredményei azt mutatják, hogy az egészségügyi szakemberek kevéssé ismerik az LMBTI embereket érintő speciális egészségügyi problémákat, az LMBTI páciensek sajátos egészségügyi szükségleteit. Az elavult orvosi tantervek és tankönyvek miatt, a megfelelő képzések hiánya miatt az LMBTI emberekkel szembeni előítéletek jelentős akadályt képeznek az LMBTI emberek irányába befogadó, megkülönböztetéstől mentes egészségügyi ellátás kialakításában. 

Ennek ellenére érdemes felhívni a figyelmet a jelentés néhány biztató megállapítására is. A kutatás azt mutatja, hogy a résztvevők pozitív attitűdöt mutatnak az LMBTI emberek irányában: bár más tanulmányok (Fisher 2017, Sabin 2015, Fidelindo 2016) ennek ellenkezőjét, a homo- és transzfób nézetek elterjedtségét mutatják, a kutatásban résztvevő, jellemzően fiatal szakemberek körében a nyílt előítéletek már nem jellemzők, a mentalitásváltás egyértelműen dokumentálható. 

Az egészségügyi szakemberek túlnyomó többsége tudatában van annak, hogy az LMBTI emberek megfelelő ellátásához megfelelő képzésre van szükség, és hajlandóak is lennének ilyen képzésben részt venni. Az egészségügyi szakemberek megfelelő képzése kiemelten fontos lépés a kompetens ellátás és befogadó környezet megteremtésében. Ezenkívül az állami szerveknek megfelelő egészségpolitikai intézkedéseket kell hozniuk az LMBTI emberek egészségügyi szükségleteinek azonosítása, egészségi állapotuk és az egészségügyi rendszerhez való hozzáférésük javítása, valamint a megkülönböztetés hatékony kezelése érdekében.

Az Open Doors: Nyitott ajtók: Hogyan biztosítsunk befogadó és szakszerű egészségügyi ellátást az LMBTI emberek számára című projektet az Európai Bizottság Jogok, egyenlőség és polgárság programja (2014-2020) támogatja. A projektben résztvevő szervezetek: a Háttér Társaság, GLAS és Bilitis (Bulgária), Lambda Warsawa (Lengyelország), a Bresciai Egyetem (Olaszország), valamint a SURT és a Gironai Egyetem (Spanyolország).

Témák