Közjegyzői okirat segítheti a transzneműeket a mindennapi ügyeik intézése során | Háttér Társaság

Közjegyzői okirat segítheti a transzneműeket a mindennapi ügyeik intézése során

Kulcsszavak: 
transzneműek, közjegyző
Közjegyzői okirat segítheti a transzneműeket a mindennapi ügyeik intézése során

Bár a 33. § okozta alaptörvény-ellenes helyzetet nem oldja meg, de a közokirat beszerzése gyakorlati segítséget jelenthet az érintetteknek nemük és nevük igazolására.

Időről időre felmerül a kérdés, hogy hogyan igazolhatja egy transznemű személy transz státuszát, illetve az általa a hétköznapokban használt nevet egyes ügyek intézése során most, hogy a 33. § elfogadása óta nem- és névváltoztatás bejegyzésére, és ezzel együtt a hivatalos okiratok cseréjére nincs lehetőség. Erre nyújthat részben megoldást egy olyan közjegyzői okirat, melyben a transznemű személy nyilatkozik arról, hogy transznemű, illetve hogy a hétköznapok során milyen nevet használ.

Egyesületünk a folyamat elejétől a végéig segítette azt a transznemű nőt, aki korábbi felhívásunkra jelentkezett, amelyben olyan érintetteket kerestünk, akiknek mindennapos nehézséget okoz, hogy a személyazonosító okmányaikban nem az identitásuknak megfelelő név szerepel például a munkáltató előtt, a postán vagy egy bankban. Ügyfelünk iránymutatásunk alapján közjegyzőhöz fordult, ahol közjegyzői okiratba foglaltatta arra vonatkozó nyilatkozatát, hogy transznemű, nőként azonosul, és nyilatkozott arról is, hogy a hétköznapokban milyen nevet használ.

Ez alapján javasoljuk az érintetteknek, hogy amennyiben szükségük van ilyen okiratra, úgy forduljanak közjegyzőhöz, és a cikk végén található nyilatkozat mintával kérjék a nyilatkozatuk közjegyzői okiratba foglalását. Az okirat elkészítésének költsége körülbelül 30.000 forint. Az okirat elkészítéséhez bármelyik közjegyzőt meg lehet keresni, területi illetékességi megkötések nincsenek. A közjegyző a közreműködést nem tagadhatja meg. A közjegyzők elérhetőségéről a Magyar Országos Közjegyzői Kamara honlapján lehet tájékozódni.

Aki a közjegyzői okirat elkészítése során akadályba ütközik, kérjük, keresse fel a Háttér Társaság jogsegélyszolgálatát a jogsegely@hatter.hu email címen.

A közjegyzői okirat természetesen nem helyettesíti a nem és név megváltozatását a hivatalos személyazonosító okmányokban. Egyesületünk elkötelezett a 33. § eltörlése és a jogi nem elismerésére irányuló gyors, átlátható és hozzáférhető eljárás bevezetése mellett. Ennek kapcsán közel hatvan transz és interszex ember számára nyújtunk jogi tanácsokat különböző állami szervek és bíróságok előtt zajló eljárásokban. Ezekről az eljárásokról és az elért eredményekről itt lehet tájékozódni.

Témák