Lendületet kapott a Sokszínű Gyermekkor projekt - kutatási eredmények és konferencia beszámoló
A gyermekek elleni erőszak számos formát ölthet. A COVID-19 világjárvány negatív hatásai különösen súlyosan érintik a kiszolgáltatott helyzetben lévő gyermekeket, akiknek a nemi alapú erőszakkal szembeni veszélyeztetettségét a jelenlegi társadalmi és gazdasági válság kontextusában könnyen figyelmen kívül hagyja a környezetük. Európa szerte, de kiváltképp a magyar társadalomban az LMBTQI gyerekek, és köztük is leginkább a transz és nem-bináris gyerekek különösen kiszolgáltatott helyzetben találják magukat a kirekesztő és áldozathibáztató narratívák és ellenséges jogi környezet következtében.
Ez az oka annak, hogy az Európai Unió támogatásával, 6 európai országban megvalósuló Sokszínű Gyermekkor projekt a sérülékeny környezetben élő LMBTQI gyermekekkel szembeni erőszak megelőzésére összpontosít. A projekt célja, hogy segítse a veszélyeztetett környezetben élő LMBTQI gyermekek elleni erőszak minden formájának megelőzését, és támogassa az ellene való küzdelemet, különös figyelmet szentelve a világjárvány alatt és következtében kialakult viszonyok feltérképezésére. Projektünk egyik alapvetése, hogy a gyermekközpontú szemlélet és az interszekcionális megközelítés kulcsfontosságú a gyermekek képessé tételéhez (empowerment), és rezilienciájának növeléséhez.
A 6 európai országban végzett kutatások eredményeit felhasználva hoztuk létre szakembereknek szóló kézikönyvünk, mely a veszélyeztetett helyzetekben élő LMBTQI gyermekekkel szembeni erőszak megelőzéséhez és leküzdéséhez igyekszik praktikus tanácsokat adni. A kézikönyv konkrét ajánlásokat is tartalmaz, így hasznos szakmai eszköz lehet többek között a tanárok, pszichológusok és szociális szakemberek számára. A kiadvány letölthető a Háttér Társaság honlapjáról itt.
A kutatási eredményeink terjesztése illetve kézikönyvünk népszerűsítése céljából konferenciát és információs napot szerveztünk 2023.11.11-én, ahová gyerekekkel foglalkozó szakembereket hívtunk meg. A nap során továbbá mentális egészséggel illetve a nevelőszülői hálózattal kapcsolatos előadások hangzottak el, és a résztvevők betekintést kaphattak a projekt képzési anyagába is, néhány hasznos gyakorlat megismerésével. Az esemény zárásaként kerekasztal beszélgetést szerveztünk LMBTQI fiatalok részvételével, akik a COVID-19 járvány alatti pozitív és negatív tapasztalataikról beszéltek, és hogy mennyire fontos volt számukra a problémákkal és kirekesztéssel való megküzdés során a támogató közeg - legyen az családi, baráti, vagy iskolai.