Második Magyar LMBT Üzleti és Emberi Jogi Konferencia
„Az üzleti vezetők csupán 12 százaléka tud arról, hogy meleg
embereket foglalkoztat”. Ez hangzott el a Második Magyar LMBT Üzleti és
Emberi Jogi Konferencián, melyet június 16-án, az LMBT fesztivál
keretein belül rendeztek meg a budapesti Brit Nagykövetségen. A
konferencia szervezői szerint a magyar EU-elnökség alatt megrendezett
esemény lehetőséget ad a magyar LMBT közösség láthatóvá válására.
Az
egész napos konferencia célja, hogy segítse az emberi jogok és az LMBT
emberek integrációjának magyarországi fejlődését; egyben támogassa a
véleménynyilvánítás szabadságát, mint az LMBT-jogok társadalmi
előremozdításának alapvető elvét az összes érdekelt fél bevonásával
mind az állami, mind pedig a magánszektorból és a civil társadalomból.
Az elmúlt egy évben sikerült elérni, hogy egy belső szabályzattal
rendelkező, a sokszínűség mellett elkötelezett nemzetközi cég LMBT
munkacsoportot hozzon létre – mondta Balaci Adrián, az LMBT Üzleti
Hálózat projektmenedzsere. Hozzátette, 2010 nyarán az Országos
Rendőrszakszervezetnek is javasolták a szexuális orientáción és a nemi
identitás védelmén alapuló diszkrimináció tilalmának saját belső
szabályzatukba való beemelését. A tervek szerint az üzleti fórumot
jövőre a Budapesten rendezendő EuroGames 2012 keretein belül tartják
majd – zárta szavait a projektvezető.
A rendezvényen elhangzott: a legújabb statisztikai adatok szerint a
megkérdezett üzleti vezetők csupán 12%-a ismeri el a tényt, hogy LMBT
(Leszbikus, Meleg, Biszexuális, Transznemű) embereket foglalkoztat.
Mindeközben a Magyarországon élő LMBT emberek túlnyomó többsége a
"szekrényben" él, több mint egyharmaduk számolt be szexuális
irányultságából és nemi identitásából fakadó hátrányos
megkülönböztetésről.
A konferencián több prominens személyiség is megjelent, akik mind
európai tapasztalataikat osztották meg a jelenlevőkkel. Köszöntőt
mondott Greg Dorey budapesti brit nagykövet, valamint Jeney Orsolya, az
Amnesty International Magyarország igazgatója. Ulrike Lunacek és Göncz
Kinga európai parlamenti képviselők pedig videoüzenetben köszöntötték a
jelenlevőket. Az egyes szekciókban többek között Selisse Berry, az
amerikai Out & Equal Workplace Advocates alapítóján és ügyvezető
igazgatóján kívül több magyar és nemzetközi szakértő is felszólalt.
A konferenciáról bővebben olvashatsz a rendezvény honlapján.
forrás: Magyar LMBT Üzleti és Emberi Jogi Konferencia