Találkozzunk idén is a Budapest Pride-on | Háttér Társaság

Találkozzunk idén is a Budapest Pride-on

A Háttér Társaság idén is több programmal szerepel a Budapest Pride-on. Egyesületünk idén 10. alkalommal adja át a Háttér-díjat, ezen kívül workshopokkal, koszorúzással is várjuk az érdeklődőket, valamint találkozhatunk a Civil aktivizmusra fel! rendezvényen és természetesen a felvonuláson is.

Június 27. péntek, 20:00
A Háttér Társaság 2005 óta adja át a Háttér-díjakat azon személyeknek, akik a legtöbbet tették az LMBTQI közösségért. Idén a 19. Budapest Pride Fesztivál megnyitóján ismételten átadásra kerül a díj. A jubiláló díjátadó az idei évben odaítélésének módját tekintve is megújult: első körben a széles nagyközönség ajánlásait vártuk, az így összeállított öt jelölt közül pedig a korábbi évek Háttér-díjasai döntöttek az idei díjazottról, aki az Ábel Tamás üvegkészítő művész által alkotott díjat a Toldi moziban veheti át (a díjazott kilétére csak a megnyitón derül fény).

Július 1. kedd, 17:00
A Bálint Házban vehettek részt Tények és tévhitek az új Ptk.-ról című műhelybeszélgetésünkön. Az apropót az adja, hogy 2014. március 15-én hatályba lépett a komoly vitákat kiváltó új Polgári Törvénykönyv. Tényleg megszünteti a bejegyzett élettársi kapcsolat intézményét? Vagy éppen hogy bővíti az azonos nemű párok jogait? A workshop célja, hogy meghívott vendégeink segítségével, könnyen emészthető, játékos formában megismertesse a mindennapi életünket alapjaiban befolyásoló új Ptk. legfontosabb változásait.

Július 4. péntek, 16:00-20:00
Egyesületünk is részt vesz a Civil Aktivitásra Fel! programon, a Bálint ház nagytermében. Egyesületünk képviselőivel találkozhattok standunknál, megismerhetitek programjainkat, szolgáltatásainkat. Rajtunk kívül további LMBTQI szervezetek, valamint hajléktalan, roma, nőjogi és más kisebbségi érdekvédők is várnak benneteket.

Július 4. péntek, 17:00
A Bálint ház Maceszgombóc termében várunk benneteket a HIV/AIDS prevenció Európában című, angol nyelvű kerekasztal-beszélgetésünkre. Mi az LMBTQI szervezetek szerepe ma Európában a HIV/AIDS elleni küzdelem terén? Mik a legnagyobb problémák? Milyen válaszok adhatók ezekre? A Queer egészség európai tapasztalatcsere program keretében szervezett kerekasztal-beszélgetésen ciprusi, horvát, német, norvég, román, skót, svéd és magyar aktivistákkal beszélgetünk a HIV/AIDS megelőzés aktuális kérdéseiről.

Július 4. péntek, 18:00
Ugyanaznap, csak egy másik helyszínen, a RoHAM Bárban vehettek részt 365 nap lelki segítés című programunkon. Hogyan tud támaszt nyújtani a HIV-pozitív állapot elfogadásában a HIV-vonal? Milyen korosztályt szólít meg a chat-es segítés? Hogyan teremtődik bizalmas légkör a hívó és az operátor között? Milyen módon működik a Személyes Segítő Szolgálat? Ehhez hasonló kérdésekkel várunk benneteket, hogy megismertessük veletek a Háttér Társaság mentálhigiénés segítési módjait. Kérdéseiteket előzetesen is várjuk a 365nap@hatter.hu címre. A program moderátora Cziglán Karolina, pszichológus lesz; a beszélgetésben részt vesznek: Balázs Attila (HIV-vonal), Horváth Katalin (e-mail alapú segítés), Mátai Tamás (Személyes Segítő Szolgálat), Turai Katalin Ráhel (Információs és Lelkisegély Szolgálat)

Fotó a 2012-es Pride-rólJúlius 5. szombat, 16:00
A szombat a Budapest Pride Felvonulás napja. Egyesületünk, mint minden évben, idén is részt vesz azon az eseményen, amely a legnagyobb láthatóságot biztosítja az LMBTQI közösségnek. Gyere el Te is, és tarts velünk egy egyszerre fontos társadalmi üzenettel bíró, ugyanakkor felhőtlen hangulatú felvonulásra.

Július 6. vasárnap, 16:00
A fesztivál zárónapján, vasárnap délután várunk a Nemzeti Sírkertbe (vagyis a Fiumei úti temetőbe). Mint ahogy az már hagyomány, megkoszorúzzuk Kertbeny Károly (1824-1882) síremlékét. 2002. június 29-én közadakozásból állított síremléket a magyar LMBTQI közösség Kertbenynek, a magyar származású írónak, újságírónak, műfordítónak, tizenkilencedik századi „melegjogi aktivistának”, a „homoszexuális” szó megalkotójának. Gyere el te is, tisztelegjünk együtt Kertbeny Károly emléke előtt!

hatter.hu

Témák