A melegfelvonulások betiltásáért indított kampányt egy orosz egyházi ifjúsági szervezet | Háttér Társaság

A melegfelvonulások betiltásáért indított kampányt egy orosz egyházi ifjúsági szervezet

A páneurópai emberi jogi szervezet, az Európa Tanács moszkvai irodája elé hirdettek sorozatos tüntetéseket, nagygyűléseket és egyéb tiltatkozóakciókat a Szent Györgyről elnevezett ortodox ifjúsági szervezet tagjai (georgijevci), miután az Emberi Jogok Európai Bírósága elmarasztalta a moszkvai önkormányzatot a melegfelvonulások évek óta tartó sorozatos betiltása, feloszlatása miatt.

A szélsőséges szervezet vezetője, Vlagyimir Mihajlov pénteken az Interfax hírügynökségnek nyilatkozva jelentette be az állítólag "társadalmi szervezetek széles köre által támogatott nagyszabású kampányt" a bírósági döntés ellen, egyben a melegfelvonulások (szóhasználatuk szerint: parádék) törvény általi betiltása érdekében.

A pravoszláv ifjúság vezér szerint nem véletlen, hogy a strasbourgi bíróság az új moszkvai polgármester beiktatásának napján tette közzé "nyomásgyakorlást célzó" határozatát, amelynek úgymond a végső célja nem is a melegfelvonulás, hanem az ellenzéki politikai tüntetések engedélyeztetése. Hangoztatta, hogy a "pravoszláv ifjúság" minden törvényes eszközzel fellép a "marginális ellenzéki politikai csoportok akcióinak megakadályozására".

A georgijevecek egyúttal bejelentették: nagyszabású aláírásgyűjtésbe kezdenek annak érdekében, hogy az orosz parlament törvényben tiltsa be a homoszexuálisok utcai rendezvényeit.

A Szent György-isták régóta hallatnak magukról melegellenes akciókkal: október elején például kakasokat engedtek a Swiss svájci légitársaság irodája előtt tartott, első engedélyezett moszkvai melegdemonstráció résztvevői közé.

Korábban a melegek találkahelyeként ismert közterületeken "járőröztek", hogy úgymond "megtisztítsák" a szodomitáktól az orosz főváros nyilvános helyeit.

Az Emberi Jogok Európai Bírósága múlt héten napvilágot látott határozatában leszögezte: Oroszország megsértette a gyülekezéshez való jogot, és a szexuális orientáció alapján diszkriminált személyeket, ezért 29 510 eurót kell fizetnie Nyikolaj Alekszejev vezető melegaktivistának részben kártérítésként, részben az eljárási költségek fedezésére.

Hatter.hu

Témák