Brit vallási csoportok petíciót kezdeményeztek a melegházasság legalizálása ellen
Brit keresztény vallási vezetők, politikusok és magánszemélyek Coalition for Marriage (C4M) néven internetes petíciót kezdeményeztek a kormány szándéka ellen, amely 2015-re legalizálná a melegházasságot. Tavaly szeptemberben Lynne Featherston, a Liberális Demokraták esélyegyenlőségi minisztere tette közzé a konzervatív-liberális koalíció azonos neműek házasságára vonatkozó javaslatát. David Cameron kormányfő októberben a Konzervatív Párt kongresszusán arról beszélt, hogy támogatja a melegek egybekelését, a kivitelezéséről pedig idén márciusban kezdődik közegyeztetés.
Az online petíció szerint az aláírók a házasság törvényes definícióját támogatják, amely egy férfi és egy nő életre szóló, mindenki mást kizáró önkéntes szövetségén alapul. A támogatók egyben ellenzik a házasság értelmének újrafogalmazását - olvasható a C4M honlapján. A kezdeményezés egyik támogatója Lord Carey korábbi canterburyi érsek, aki szerint a szóban forgó terv "ellenséges csapás" a házasság intézményére. Mint mondta, a melegházasság legalizálása "kulturális és vallási vandalizmussal" érne fel.
A Huffington Post amerikai hírportál közlése szerint Fiona Bruce konzervatív képviselő a gyermekek védelmére hivatkozva írta alá a petíciót. A politikus elmondása szerint anyaként a kiskorúak biztonságos felcseperedését tartotta szem előtt, amely szerinte csakis a hagyományos házasság keretein belül biztosított számukra. Bruce-t három további konzervatív képviselő követi a listán, de hozzájárult a petícióhoz Jim Dobbin és Joe Benton munkáspárti képviselő is.
Peter Tatchell melegjogi aktivista szerint a C4M kampánya homofób és diszkriminatív. Szerinte a C4M tagjainak jogukban áll azt gondolni, hogy az egyneműek házassága helytelen, de véleményüket nem lenne szabad az egész társadalomra ráerőltetni és törvényi erővel kikényszeríteni. Ben Summerskill, a Stonewall melegjogi szervezet vezetője mindössze annyit mondott ezzel kapcsolatban: "Erősen javasoljuk bárkinek, aki ellenzi az egyneműek házasságát, hogy ne házasodjon össze azonos neművel".
(MTI)