Csókolózó meleg párok tüntettek a pápa ellen Barcelónában
A pápa látogatása, az egyház melegellenes tanítása és a spanyol belügyekbe való beavatkozása ellen csókolózással tiltakozó meleg párok tömege mellett elhaladva érkezett XVI. Benedek vasárnap a barcelonai Szent Család bazilika - a "hagyományos" családmodell szimbólumának - felszentelésére.
Mintegy kétszáz meleg tartott interneten szervezett flashmobot (villámtüntetést) a bazilika melletti téren, amikor reggel 9-kor megérkezett a katolikus egyházfőt szállító különleges jármű, a fehér pápamobil.
Ahhoz, hogy a templomhoz eljusson, a pápának az összegyűlt meleg tüntetők mellett kellett elhaladnia. A demonstrálók fele tüntetőleg forró csókban forrt össze azonos nemű párjával, míg a másik fele pápaellenes jelszavakat kiáltozott.
A demonstrálók a Fuera! (Távozz!) jelszót skandálták, miközben a pápa elhaladt mellettük. Az ellentmondáshoz nem szokott egyházfő azonban nem fordult feléjük, hanem a másik oldalra integetett, oda, ahol az őt éljenző tömeg gyűlt össze.
Az egyházfő elhaladta után néhány percre feszültség támadt, amikor pápista katolikus fiatalok egy csoportja azt kezdte skandálni az emelvényről a melegek felé, hogy "Isten titeteket is szeret!" A tüntetők a papi pedofíliára utaló jelszavakkal és a demonstráció mottójával válaszoltak: "Yo no te espero" (Én nem várlak téged).
Végül mintegy tíz per után a kedélyek lecsillapodtak és protestálás incidens nélkül befejeződött. Helyszíni beszámolók szerint a demonstrálók között sokan voltak külföldiek, köztük olaszok is, amit az egyik olasz résztvevő azzal magyarázott, hogy a spanyol melegek talán már megszokták a jogegyenlőséget, ami Olaszországban teljesen hiányzik.
Vegyes érzésekkel fogadták Spanyolországban az egyházfőt, aki Európa elvilágiasodásának megállítására érkezett kétnapos látogatásra a katolicizmus egykori bástyájába.
A nagy katalán építész, Antoni Gaudí 1882 óta épülő, máig befejezetlen remekének - a hagyományos, "katolikus" családmodell hivalkodó szimbólumának - vasárnapi felszentelésekor XVI. Benedek határozottan kiállt a hagyományos családmodell mellett, s közvetlenül bírálta a melegek Spanyolországban engedélyezett házasságkötését, a könnyű válást és az abortuszt.
XVI. Benedek már úton Spanyolországba, repülőgépe fedélzetén minden korábbinál durvább támadást intézett a spanyol világi állam, a szocialista spanyol kormány és általában a spanyol nép ellen, "agresszív egyházellenességgel" vádolva a spanyolokat.
Azt hangoztatta, hogy az ibériai országban uralkodó légkör hasonlít a múlt század harmincas éveiben, a polgárháború idején tapasztalthoz, amikor az egyház állítása szerint több mint négyezer papot és apácát öltek meg a háborúban szemben állók.
Hatter.hu