Elton John után George Michael is elveszi társát
Elton John után a popzene egy másik meleg királya, George Michael is bejelentette, hogy élve az egynemű párkapcsolatok bejegyeztetésének decembertől megnyíló nagy-britanniai lehetőségével, összeházasodik partnerével, Kenny Gosszal. Az esküvő szerény és szűkkörű lesz.
A Wham! egykori, ma 41 éves énekese egy róla szóló dokumentumfilm londoni premierjén jelentette be házasodási szándékát. Az esküvő pontos napját még nem tűzték ki, egyelőre csak annyit tudni, hogy valamikor a jövő év elején lesz és mellőzik a fényes külsőségeseket. A két férfi idestova tíz éve él együtt.
George Michael azt mondta, hogy ő nem egy romantikus alkat, de Kenny „az lenne, ha hagyná” – de nem hagyja, így az esküvői ceremónia egyszerű és szűkkörű lesz. Bevallotta, hogy a házasságnak az érzelmieken kívül gyakorlati oka is van: „bármikor halálra gázolhat egy busz, s akkor szegény Kenny itt áll egy fillér nélkül” – mondta.
Pályafutása során az énekes, olyan nagy slágerek előadója, mint a Faith, a Careless Whisper vagy a Freedom, eddig 85 millió lemezt adott el, számos dala felkerült a slágerlisták első helyére.
A brit kormány arra számít, hogy öt év alatt 22 ezer egynemű pár legalizálja kapcsolatát anyakönyvvezető előtt Nagy-Britanniában.
Hatter.hu