Fico kiakadt, mert a budapesti szlovák nagykövetség kitett egy szivárványos zászlót | Háttér Társaság

Fico kiakadt, mert a budapesti szlovák nagykövetség kitett egy szivárványos zászlót

[title]Pengeváltás a szlovák kormányfő és pozsonyi külügyminisztérium között a budapesti nagykövetségen kihelyezett zászló miatt – címmel arról írt az MTI, hogy nyilatkozatban utasította rendre külügyminisztériumát Robert Fico szlovák kormányfő, amiért Szlovákia budapesti nagykövetsége a júliusi Budapest Pride rendezvény támogatásaként egy szivárványos zászlót helyezett ki a külképviselet épületére.

"A Szlovák Köztársaság egy demokratikus ország, amely nem kötődik egy ideológiához és valláshoz sem, illetve nem részesíti előnyben a lakosság semmilyen csoportjait. A Szlovák Köztársaság kormányfője elvárja, hogy az ország képviselői, köztük a nagykövetek is  tiszteletben tartsák ezt az alkotmány által is megerősített tényt" – olvasható a közleményben, amelyben a szlovák miniszterelnök leszögezi: elfogadhatatlannak tartja, hogy az ország külképviseletére a szlovák és az európai uniós zászlón kívül bármilyen más zászlót is kihelyezzenek.  Ennek értelmében a miniszterelnök elvárja, hogy a Szlovák Köztársaság kül- és európai ügyekért felelős minisztériuma a jövőben elébe megy a mostanihoz hasonló "elfogadhatatlan" lépéseknek. 

 "Szlovákia uniós elnökségének össztársadalmi  jellege van, s egyik célja az EU alapértékeinek támogatása. Ezek közé tartozik az emberi jogok – köztük a kisebbségekhez tartozó személyek jogainak – elfogadása is – írta Robert Fico nyilatkozatára kiadott válaszközleményében a szlovák külügyminisztréium, amely szerint ennek alapján került a szlovák uniós elnökség által támogatott rendezvények közé a Budapest Pride is, és ennek keretében tették ki a budapesti nagykövetség épületére a szivárványos zászlót is. A külügyminiszter szerint a budapesti szlovák nagykövet minderről  előzetesen nem egyeztetett a szaktárcával.

Index

Témák