Homoszexuális párok is örökbe fogadhatnak Skóciában | Háttér Társaság

Homoszexuális párok is örökbe fogadhatnak Skóciában

Homoszexuális párok számára is engedélyezte az örökbefogadást a skót parlament; e héttől kezdődően mindkét azonos nemű partnert az adoptált gyermek szülőjének tekintik.

Angliában és Walesben már 2005 óta lehetőség van meleg párok általi örökbefogadásra, s nemcsak az egyik fél vér szerinti gyermekéére, hanem vadidegenekére is.

Egy júliusi felmérés szerint - melyet a Times című lap közölt - Nagy-Britanniában már többségben vannak a melegek általi örökbefogadás támogatói: a Populus-felmérésben 49 százalék támogatta és 47 százalék utasította el a gyakorlatot.

A riogatások ellenére a katolikus segélyszervezetek sem hagytak fel azzal, hogy örökbefogadó szülőket keressenek árva gyermekeknek, sőt inkább megszabadultak az egyházi béklyóktól, mint például a St. Andrew's Children's Society, amely inkább lemondatta elnökét, Keith O'Brien edinburghi bíborost.

Hatter.hu

Témák