Homoszexualitásukat nyíltan vállaló nagykövetek a világban

Kendőzetlenül beszélt homoszexualitásáról az izraeli dán külképviselet vezetője a Jediót Ahronót című izraeli lapban. Carsten Damsgaard az egyetlen, nyíltan meleg nagykövet a zsidó államban, ahol – mint elmondta - a vártnál könnyebb volt a beilleszkedése.

A nagy példányszámú izraeli lap internetes kiadásának az 50 éves diplomata teljes nyíltsággal beszélt homoszexualitásáról, kezdve a „férjével” való megismerkedéssel.

Házastársát, Esben Karmakot egy fogadáson ismerte meg Koppenhágában. „Megláttam egy nagyon jóképű férfit, beszélgetésbe elegyedtünk, és rögtön megértettük, hogy valami történt közöttünk” – mondta.

- Belső világunk megegyezett. Ugyanazokat a könyveket olvastuk, ugyanazokat a filmeket néztük, hasonló szavakat és kifejezéseket használtuk, és már az első éjszaka ágyba bújtunk – mesélte a nagykövet.

„Őexcellenciája” nem ajánlja másoknak, hogy rögtön ágyba bújjanak, bár az ő esetükben ez bevált, azóta is együtt élnek.

A Jediót Ahronót megjegyzi, hogy a melegek az utóbbi tíz évben fedezték fel a diplomáciai pályát: egy gyermektelen pár számára kevesebb gondot okoz a gyakori áthelyezés, az, hogy néhányévenként teljesen más környezetben kell új életet kezdeni.

A liberális Dániában már régóta lehetőség van az egynemű párok bejegyzésére, „esküvőjére”. A dán diplomáciai karban Damsgaard és Karmak az első bejegyzett egynemű pár. A regisztrációnak köszönhetően a 38 éves Karmak ugyanazokat a jogokat élvezi, mint bármely más, külföldi kiküldetésben lévő diplomata felesége vagy férje.

A dán nagykövet elmondta, hogy a beilleszkedés szempontjából Izrael kellemes csalódást okozott: társát, Esbent is meghívták a megbízólevél átadására az államfőhöz, és minden probléma nélkül, két napon belül megkapta ő is a diplomáciai státust. A férfipartner azóta is elkíséri a nagykövetet az összes társasági rendezvényre, akárcsak a diplomatafeleségek.

A dán külügyminisztériumban senkinek eszébe nem jutott, hogy a kijelölt nagykövet szexuális érdeklődésének iránya vagy partnerkapcsolata probléma lehet, amíg híre nem jött, hogy keresztény fundamentalisták tüntettek a koppenhágai Izrael-téren Damsgaard kinevezése, vagy ahogy ők mondták, „a vallásos izraeli zsidóság arculcsapása” ellen.

Érdekes módon a tüntetést nem zsidók, hanem egy Izraelben élő ultrakonzervatív dán keresztény prédikátor szervezte, Tony Noer, a Pilgrimskaravanen (Zarándokkaraván) nevű, az izraeli Negev-sivatagban lakókocsikkal táborozó szekta vezére, akinek felhívására mintegy 100 híve, többségében idős ember gyűlt össze.

A prédikátor a „szégyen párjának” nevezte a társával együtt állomáshelyét elfoglaló Damsgaardot, aki – szerinte – egyben „az európai melegek követe is Izraelben”. Azt jósolta, a dánok (és a kinevezést eltűrő izraeliek) egyszer még megbánják, hogy „ilyen liberálisok” voltak, bibliai méretű katasztrófa sújtja majd őket.

Izrael semmiféle kifogást, akadályt nem támasztott a meleg nagykövet kinevezése elé, Móse Kacav elnök nagyon szívélyesen, barátságosan fogadta a diplomatát és férfi társát a megbízólevél átadásakor.

Kacav elnök a Háárec című lapban elmondta, hogy amikor 30 évvel korábban San Franciscóban először látott csókolózni két férfit, még zavarba ejtette a látvány, de azóta már nem botránkozik meg.

Bent Lexner dán főrabbi büszke arra, hogy hazájának volt bátorsága egy rendhagyó nagykövetet küldeni a zsidó államba, ez szerinte nem tiszteletlenség a zsidó vallással szemben, hanem ellenkezőleg, a fejlett izraeli jogállamiság elismerése.

A biztonsági és antiterrorista kérdések szakértőjének számító Damsgaard hazájában jól ismert karrierdiplomata, aki hosszú éveken át foglalkozott NATO-, uniós és védelmi ügyekkel, a nemzetközi békefenntartó missziókban való dán részvétellel, 4 éven át a külügyminisztérium nemzetbiztonsági főosztályát vezette.

A diplomata a maga részéről hangoztatja, hogy „nem a melegek képviselőjének, hanem Dánia követének” tekinti magát Izraelben. Mássága miatt soha nem érzett bűntudatot, azt soha nem szégyellte, nem titkolta senki előtt. Előbújásra sem került sor, mert „egyszerűen nem volt honnét előbújni”. A világ legtermészetesebb állapota számára a homoszexualitás, amelyet soha nem titkolt a munkahelyén sem. „Mindig voltak fontosabb kérdések, mint az én szexualitásom” – mondta.

Számára a (homo)szexualitás csak a személyiség egyik, nem mindent meghatározó aspektusa, egy a sok közül. Nincs melegmozgalmi múltja, a meleg szubkultúra sem igazán az ő világa. Példamutató életútjával azonban ő így, akaratlanul is sokat tesz a melegek elfogadtatásáért.

Ausztrália észak-európai és balti országokban akkreditált nagykövete, az akkor 39 éves Stephen Brady 1999 áprilisában a nyilvánosság előtt is bemutatta férfitársát, Peter Stevent, akivel együtt jelent meg a fogadó országok államfőinél, köztük Margit dán királynőnél és Valdas Adamkus litván államfőnél a megbízólevél átadásakor.

A dán uralkodónő, aki tíz évvel korábban a világon elsőként hagyta jóvá egyneműek polgári esküvőjét, a legkisebb jelét sem mutatta annak, hogy kínosan érezné magát, de jó képet vágott a meleg pár fogadásához a litván elnök is. - Bár ez az első ilyen eset a dán diplomácia történetében, számunkra sem nem problémás, sem nem szenzációs esemény – tudatta a koppenhágai külügyminisztérium protokollfőnöke.

Litván sajtójelentések szerint Adamkust sem „sokkolta” a homoszexualitás nyílt kimutatása, szóvivője szerint pedig „az államfő nem törődik azzal, ki kíséri a nagykövetet”. Mindazonáltal a parlamentben kereszténydemokrata képviselők a meleg nagykövet bojkottjára szólítottak fel, szélsőjobboldali nacionalisták pedig pederasztának és perverznek nevezték orosz tévécsatornáknak adott interjúikban, miközben a vilniusi parlament egyetlen tagjának nem volt bátorsága védelmébe venni az ausztrál nagykövetet.

Az első nyíltan meleg nagykövetet még Bill Clinton elnök nevezte ki 1997-ben: James Hormel milliomost, a Demokrata Párt bőkezű adományozóját, akkor még kísérletképpen a kicsiny Luxemburgba. Később a „melegaktivista” Michael Guest személyében homoszexualitását nyíltan vállaló amerikai nagykövet került a homofób Romániába is.

Az első meleg nagykövet kinevezése még nagy nehézségekbe ütközött, a republikánus többségű szenátus két éven át akadályozta a kiküldetést. Végül Clinton elnök ahhoz a jogszerű trükkhöz folyamodott, hogy egy olyan időpontban nevezte ki a nagykövetet, amikor a Kongresszus nem ülésezett.

A filantróp milliomost, San Franciscó-i húsgyárost az akkori külügyminiszter, Madeleine Albright jelenlétben eskették fel, s a külügyminiszter asszony kijelentette: „úgy vélem, ez egyike azoknak a dicsőséges napoknak, amikor a jó fiú győz”. Már Albright is megszólította (vagyis hivatalosan elismerte) a ceremónián Hormel partnerét, Timothy Wu-t.

Már sokkal simábban ment – jóllehet a republikánus kormányzat idején történt - a szintén homoszexuális Michael Guest nagyköveti kinevezése Romániába 2001-ben. A dél-karolinai karrierdiplomata útjába senki nem gördített akadályt Washingtonban, annál nagyobb botrányt okozott Bukarestben, a nacionalista szélsőjobboldal köreiben.

Albrighthoz hasonlóan Colin Powell külügyminiszter is elismerte a meleg nagykövet hat éve vele élő azonos nemű partnerét, Alex Nevarez tanárt, aki Guest ugyancsak magával vitt állomáshelyére. Guest dolgát megkönnyítette, hogy James Hormel előtte már „kitaposta az ösvényt”, másrészt Hormeltől eltérően ő nem politikai kinevezett, hanem hivatásos diplomata volt.

Melegaktivisták „szívmelengetőnek” nevezték, hogy a republikánus külügyminiszter (is) megszólította a felesketett nagykövet azonos nemű élettársát. James Hormelnek is nagy örömet okozott, hogy saját kitartása meghozta eredményét, más meleg nagykövetek kinevezése már gördülékenyebbé vált.

Guest bukaresti kinevezésének megvolt a maga pikantériája, mert egy súlyosan elmaradott, bigott országról volt szó, ahol éppen csak megindult a homoszexualitás dekriminalizálása és a szédítően erősödő ortodox egyház a meleggyűlölet új hullámát szította.

A Vatra Romaneasca nacionalista szervezet levélben tiltakozott George Bush elnöknél, „undorítónak” nevezve egy meleg nagykövet Romániába küldését. A bukaresti nagykövetség nyilatkozatban határolódott el, a demokráciával, az emberi jogokkal és az egyéni szabadsággal ellentétesnek nevezve az intoleranciát és a mások magánéletében turkálást.

Többször is ízléstelen stílusban támadta a nyíltan meleg amerikai nagykövetet homoszexualitása és politikai állásfoglalásai miatt Corneliu Vadim Tudor, az ultranacionalista Nagy-Románia Párt elnöke. Tudor szerint „a román nép egészséges erkölcse és jó érzése elleni merénylet” az a tény, hogy az Egyesült Államok „ilyen” személyt küldött egy mélyen vallásos keresztény országba, ahol a homoszexualitást „halálos bűnnek tekintik”.

A szenátor irományát „Michael Guest úrhoz (vagy asszonyhoz)” intézte, s abban zaftos részletekbe menően ecsetelte, hogy mit is művelhet barátjával a homoszexuális nagykövet otthon, a rezidenciája falai között.

Hatter.hu