Nem kerüli többé a nyilvánosságot az olasz meleg kormányzó kedvese | Háttér Társaság

Nem kerüli többé a nyilvánosságot az olasz meleg kormányzó kedvese

Ed Testa és Nichi Vendola

Az olasz származású kanadai Ed Testa, aki eddig aggályosan került a nyilvánosságot, a felmentéssel végződött per után a Vanity Fair című olasz társasági magazinnak elmondta, hogy "nem szándékozik többé rejtőzködni", és valahányszor arra módja nyílik, ott lesz "Nichi mellett".

Testa és Vendola nyolc éve, egy forró nyári estén ismerkedett össze egy római bárban. Vendola rögtön felajánlotta újdonsült ismerősének, hogy megmutatja neki az olasz főváros kevéssé ismert, de annál "elvarázsoltabb" helyeit.

A pár jelenleg egy Terlizzi nevű ősi kisvárosban él, ahol mindenki ismeri a dörgést, de mint Testa elmondta, eddig még soha egyetlen kellemetlen találkozásuk sem volt, mindig mindenütt nagy szívélyességgel fogadják őket. Szerinte "Dél-Olaszország sokkal, de sokkal nyitottabb annál, mint azt általában képzelik". Mint mondta, ő és Nichi sokkal inkább érzik diszkriminálva magukat az állam által, amely nem ismeri el a jogaikat, amely levegőnek nézi őket, egy olyan állam által, "amelyet túlságosan is fogva tart egy álszent és maradi vezető osztály".

Abban, amit a délolaszokról mondott, lehet igazság, hiszen az olasz csizma sarkán fekvő Apulia tartomány volt, amely 2005-ben elsőként választott meg elnökének (kormányzó) egy közismerten homoszexuális, ráadásul személyében egy csomó ellentmondást megtestesítő politikust. Azóta követte példáját egy másik déli tartomány, az autonómiával rendelkező Szicília is, amely épp az idén választott meg első emberének egy közismerten homoszexuális embert, Rosario Crocetta volt ennai polgármestert, európai parlamenti képviselőt. Vendolához hasonlóan Crocetta is a maffia engesztelhetetlen ellenfelének számít.

Vendola, aki a Baloldal, Ökológia és Szabadság nevű balzöld párt vezetője, ugyancsak a Vanity Fairnek adott interjújában megerősítette, hogy egy napon szeretne összeházasodni kedvesével, de még nincs kitűzve az esküvő napja. A politikus támogatja a melegházasság, vagy legalább a bejegyzett élettársi kapcsolat elismerését.

Nem tart attól, hogy melegjogi küzdelmével még jobban megosztaná a baloldalt; szerinte a legkisebb közös nevezőt kereső "rossz realizmussal" a baloldal még nem ért el semmit. - Olaszország abszolút szégyenletes helyzetben van, még a homofóbia ellen sincs törvény - mondta.

Hatter.hu

Témák