Törvényt sérthetnek a melegházasságot ellenző katolikus iskolák Nagy-Britanniában
Törvényt sérthetnek azok a római katolikus iskolák, amelyek a melegházasság bevezetésének terve ellen tiltakozó petíció aláírására biztatják a diákokat Nagy-Britanniában. A walesi kormány mindezt hivatalos levélben közölte a Walesben működő római katolikus iskolákkal azt követően, hogy panasz érkezett az oktatókra, akik az azonos neműek házasságát ellenző kérvény aláírására ösztönözték a 16 év feletti hallgatókat.
A petíció hátterében a brit konzervatív-liberális kormánykoalíció reformterve áll, amely lehetővé tenné a homoszexuális párok házasságkötését - írta szerdán a The Daily Telegraph című brit napilap internetes kiadása.
A brit parlament egyelőre vizsgálja, hogy hasonló figyelmeztetésben részesítse-e az angliai római katolikus iskolákat. Eddig több mint 600 ezer ember írta alá a Koalíció a Házasságért kampánypetíciót, amelyet többek között Lord Carey korábbi canterburyi érsek is támogatott.
A Katolikus Oktatási Szolgálat a múlt hónapban 385 angliai és walesi középiskolával lépett kapcsolatba, hogy terjesszék azt a levelet, amely a westminsteri és a southwarki püspök nemrég elhangzott beszédét tartalmazta a hagyományos házasság védelmében. A szervezet egyben a szóban forgó petíció népszerűsítésére szólított fel.
Világi és emberi jogi aktivisták azzal vádolták meg a katolikus szolgálatot, hogy "politikai befolyásolást" folytatnak az iskolás gyerekek körében. Az egyházi oktatási vezetők ezzel szemben kijelentették: büszkék arra, hogy katolikus értékeket taníthatnak az iskolákban.
Leighton Andrews, a walesi kormány oktatásért felelős minisztere írásos nyilatkozatában kifejtette, hogy a törvénymódosítás ellenzésére való buzdítás politikai cselekedetnek számít, amelyet tilt az 1996-os oktatási törvény. Leighton ezért arra kérte az intézményeket, hogy "kiegyensúlyozott nézeteket" közvetítsenek a diákok felé.
A Katolikus Oktatási Szolgálat kitart amellett, hogy vallási, s nem politikai nézetet képviselnek.
A jelenleg hatályos brit családjogi törvény alapján a meleg párok bejegyzett élettársi kapcsolatot létesíthetnek, amely mindössze hozzátartozóként ismeri el a feleket. A David Cameron vezette koalíció azonban nemrég tervbe vette a házassági törvény módosítását, amely házasságként ismerné el a homoszexuálisok frigyét is.
(MTI)