Tüntetés lesz Pesten az új alkotmány melegellenes passzusai miatt | Háttér Társaság

Tüntetés lesz Pesten az új alkotmány melegellenes passzusai miatt

Tüntetést tartanak április 15-én Budapesten a melegek jogait képviselő civil szervezetek, tiltakozva az alkotmánytervezet házasságra vonatkozó passzusa és egyéb diszkriminatív koncepciói ellen. Még a Die Welt című jobboldali-konzervatív német lap szerint is másodrendű magyaroknak érezhetik magukat nem keresztények, a gyermeküket egyedül nevelők és a homoszexuálisok az új alkotmányt olvasva.

Kaderják Dániel, az Újkorcsoport elnöke a szervezetek képviselőinek közös szerdai budapesti sajtótájékoztatóján közölte: a házasság fogalmát kirekesztő módon meghatározó alkotmánytervezet koncepciója ellen aláírásgyűjtésbe kezdett a hazai meleg bloggerek közössége, melyhez csatlakoztak más jogvédő, illetve társadalmi szervezetek, közéleti személyiségek, eddig mintegy 700-an. A nyilatkozatot minden olyan országgyűlési képviselőnek eljuttatják, aki részt vesz az alkotmány elfogadásában.

Az aláírók szerint az Országgyűlésnek benyújtott alkotmánytervezet a magyar LMBT-közösség tagjaira nézve súlyosan diszkriminatív, és visszalépést jelent a jelenlegi alkotmányhoz képest is. A tervezet az azonos nemű párokra nem terjeszti ki a különnemű párokat megillető alkotmányos jogokat, és ezzel - írták a szervezetek - vélhetőleg hosszú évekre másodrendű állampolgárokká nyilvánítja az LMBT-közösség tagjait.

Az új alaptörvény házasságról szóló szakasza ellentétes a Nemzeti Együttműködés Nyilatkozatának szellemével, illetve az európai ajánlásokkal és elvárásokkal. Kívánatosnak tartják, hogy olyan módon határozzák meg a család fogalmát és szabályozzák a házasság intézményét, hogy az minden olyan magyar állampolgárt megillethessen, aki társával kölcsönös szereteten és tiszteleten alapuló tartós közösségben szeretne élni.

Az aláírók létrehozták a Meleg Egyenjogúságért Koalíciót (MEGYEK), amely egységesen kíván fellépni a társadalmi egyenlőség érdekében. Az első nyilvános megmozdulás az alkotmány diszkrimináló rendelkezései elleni tüntetés lesz április 15-én a Kossuth tér és az Alkotmány utca sarkán - közölte Kaderják Dániel. Dombos Tamás, a Háttér Társaság a Melegekért képviselője azt mondta: a másik problémás pontja az alkotmánytervezetnek a diszkrimináció tilalmára vonatkozó rendelkezése. Mint hozzátette, a Fidesz a korábbi ígéreteiben egyértelművé tette, hogy az Európai Unió Alapjogi Chartájára szeretné építeni az alkotmányt, ezzel szemben az alkotmány tervezete nem tartalmazza a szexuális irányultság szerinti diszkrimináció kifejezett tilalmát. Megjegyezte: ami most a magyar alkotmányba bekerülne, Európa nyugati felén sehol nem található meg.

Steigler Sándor, a Szivárvány Misszió Alapítvány kuratóriumának elnöke azt mondta: szerinte az alkotmánytervezet olyan jogfosztottságot vetít előre, amelynek elfogadása után nem lesz megállás.

Dénes Balázs, a TASZ elnöke úgy fogalmazott: fontosnak tartják, hogy mindenki számára nyilvánvalóvá váljon, ez a probléma nemcsak a meleg közösség, hanem az egész ország problémája.

A PFLAG Egyesület képviselője szerint teljesen mindegy, hogy két férfi, két nő, vagy egy férfi és egy nő köt-e házasságot, ha ők a társadalom hasznos tagjai és a családokkal megszilárdítják a társadalmat. Farkas Ibolya - háromgyerekes édesanyaként - hozzátette: a gyerekeknek nem okoz problémát a homoszexualitás, ha az társadalmilag normálisan van "tálalva". Nincs ebből lelki sérülésük, megértik ezt, és ha a pozitív dolgokat látják, el is fogadják.

Balaci Adrián, az Amnesty International Magyarország LMBT tematikus csoportjának képviselője azt mondta: amikor az Alkotmánybíróság azon gondolkodott, hogyan ítéli meg az azonos nemű párok házassághoz való jogát, nem azt jelentette ki, hogy vannak hetero- és homoszexuális emberek, akik ugyanazon joggal kell, hogy bírjanak, hanem azt állította, hogy vannak férfiak és nők, és nekik joguk van arra, hogy házasodjanak. A kormány ezt a gyakorlatot követi, több képviselő hivatkozott erre. Ez elfogadhatatlan - tette hozzá.

A nem keresztények, a gyermeküket egyedül nevelők és a homoszexuálisok biztosan másodrangú magyaroknak érzik magukat, ha elolvassák a majdani alkotmányt - írta kedden a Die Welt című jobboldali-konzervatív német újság. Miközben Szájer József, a Fidesz európai parlamenti képviselője - a háromtagú alkotmány-előkészítő bizottság vezetője - büszkén jelenti, hogy a "XXI. századi alkotmány" legnagyobb részét Brüsszel és Strasbourg között, a vonaton írta az iPadjén, mégis - főleg a preambulum - inkább úgy tűnik, mintha egy keresztes háborúk korabeli királyságnak íródott volna, semmint egy, az Európai Unió szívében elterülő köztársaságnak - írta a lap.

(Az MTI tudósítása nyomán)

 

 

 

 

Témák