Vesztésre áll a melegházasság elleni háború?
Az egyik vezető melegellenes amerikai "családbarát" szervezet feje szerint vesztésre áll a melegházasság elleni háború az Egyesült Államokban. Jim Daly, a Focus on the Family elnöke elismerte, hogy ebben az ügyben nem tudják megnyerni a fiatalok lelkét.
A "családszervezet" vezetője a World Magazine című neoprotestáns kiadványnak adott interjújában azt mondta, hogy az abortuszügyben aratott győzelmüktől eltérően (a fundamentalisták) vesztésre állnak a melegházasság elleni küzdelemben, a fiatalok többsége támogatja a homoszexuálisok házasságát. "Ebben az egyben vesztésre állunk, főleg a húsz-harmincévesek körében: 65-70 százalékuk pártolja a melegházasságot" - mondta.
Jim Daly szerint a demográfusok valószínűleg azt mondanák, hogy a fiatal korosztályok az öregedéssel sem változnak majd meg. "Ezt (a háborút) valószínűleg elvesztettük"- jelentette ki.
Daly úgy vélte, hogy a heteroszexuálisoknak, a "keresztényeknek" előbb a saját házuk táján kéne rendet tenniük, a saját házasságaikat kellene előbb "egészséges" alapokra helyezniük, hogy hitelesebben "védelmezhessék" a házasságot.
Szerinte túl könnyű a válás, és ezzel kapcsolatban bírálta az általuk is támogatott jobboldali (republikánus) jelölteket, akik már a harmadik, sőt olykor hetedik-nyolcadik házasságukban élnek. "Ez már képmutatás" - ismerte el.
- Most az egyszer igaza van a Focus on the Family-nek: az amerikaiak elutasítják a mételyező melegellenes retorikát és a büntetőpolitikát - kommentálta az interjút a melegházasság legalizálásáért küzdő Freedom to Marry szervezet elnöke, Evan Wolfson.
Hatter.hu