gyűlölet-bűncselekmények | Háttér Társaság

gyűlölet-bűncselekmények

Ismerd meg a jogaidat! (2024)
Megjelent: 
2024. december

2009-ben kiadott tájékoztató kiadványunk 2024-ben frissített változata, amely az LMBTQI embereket érintő jogi kérdések rövid, közérthető összefoglalását adja. 

Komoly szerepet játszottunk benne, hogy a Büntető Törvénykönyv a homofób és transzfób gyűlölet-bűncselekményeket és gyűlöletbeszédet is tiltja. Fontos célkitűzésünk javítani a hatóságok áldozatokkal való bánásmódját.

Megjelent: 
2025. október

A Segítő Szolgáltatások listája olyan elérhetőségeket tartalmaz, amelyek hasznosak lehetnek az LMBTQI-ellenes gyűlölet-bűncselekmények vagy diszkrimináció áldozatai számára.

Karlendítés a Pride-on: az ítélet közérdekű munka

A 2021-es Budapest Pride felvonulás egyik ellentüntetőjét másodfokon jogerősen 200 óra közérdekű munkára ítélte a Fővárosi Törvényszék közösség tagja elleni erőszak miatt, amiért homofób sértések skandálása közben náci karlendítést mutatott be.

ENACT

Az EU által finanszírozott új tanulmány az igazságszolgáltatás rendszerszintű akadályait tárja fel, és az áldozatsegítő szolgáltatások javítását szorgalmazza hat országban. Magyarországon is gyakori a látencia, alacsony az állami intézmények iránti bizalom, és az elmúlt hónapok ezen biztosan nem javítottak. 

Pénzbüntetés egy pedagógus homofób sértegetéséért

A Szentendrei Járásbíróság közösség tagja elleni erőszak miatt pénzbüntetést szabott ki azzal az elkövetővel szemben, aki 2023 februárjában egy vidéki iskolában homofób sértéseket vágott az ott dolgozó meleg pedagógus fejéhez a tanulók és más dolgozók előtt.

Nemet mondunk a gyűlöletre! - Hasznos információk és tanácsok gyűlölet-bűncselekmények áldozatainak
Megjelent: 
2024. november

A rendőrség, az Áldozatsegítő Központok, a Nemzetiségi Biztoshelyettes és a Gyűlölet-bűncselekmények Elleni Munkacsoport - amelynek egyesületünk is a tagja - együttműködésében készült szórólap a gyűlölet-bűncselekmények áldozatai részére. Bemutatja a gyűlölet-bűncselekmények fogalmát, jogi szabályozását, a büntetőeljárás menetét, az áldozatok jogait, illetve hogy mely állami és civil szervezetektől lehet bővebb információt és segítséget kérni. A szórólap nyomtatott változata elérhető a rendőrségeken és az Áldozatsegítő Központokban. 

Elindult az új, LMBTQI-ellenes gyűlölet-bűncselekmények áldozatainak támogatására fókuszáló projektünk

A 2024 márciusától 2026 februárjáig tartó projektet spanyol, olasz, litván, szlovén, illetve görög partnerekkel valósítjuk meg. A Háttér Társaság Jogi Programja már 2022 óta dolgozik együtt azokkal a civil szervezetekkel és akadémiai intézményekkel, akikkel most új kétéves projektbe kezdtünk bele. 

ENACT: Az LMBTQI-ellenes gyűlölet-bűncselekmények áldozatait támogató civil szervezetek erősítése

2024 márciusa és 2026 februárja között Enact: Az LMBTQI-ellenes gyűlölet-bűncselekmények áldozatait támogató civil szervezetek erősítése címmel valósítunk meg kutatási, képzési, kapacitásfejlesztési, és tudatosságnövelő projektet.  
 

Megerősített civil-állami együttműködés a gyűlölet-bűncselekmények leküzdésére

A Háttér Társaság több állami szervvel, köztük a rendőrséggel, a Magyarországon élő nemzetiségek jogainak védelmét ellátó biztoshelyettessel és az Áldozatsegítő Központokkal működik együtt azért, hogy a gyűlölet-bűncselekmények áldozatainak nyújtott támogatásban ezentúl megjelenjen az áldozatközpontú és interszekcionális megközelítés is.  

Témák