gyűlölet-bűncselekmények
A rendőrség már megint alulminősít, vagyis nem veszi figyelembe a rasszista szándékot, amikor közösség tagja elleni erőszak helyett garázdaság miatt nyomoz a ceglédi események kapcsán.
Szeptember 12. és 14. között Budapestre látogat az Amerikai Nagykövetség szervezésében Judy és Dennis Shepard, a melegsége miatt 1998-ban meggyilkolt meleg amerikai diák, Matthew Shepard szülei. Lesz beszélgetés a házaspárral és Szenteh Natáliával, filmvetítés, valamint kerekasztalbeszélgetés a gyűlöletbűncselekményekről.
A kezelendő probléma

Részletes beszámolót közölt a GayStarNews az új magyar Btk-ról. A cikkben egyesületünk munkatársát is megszólaltatták.

Miskolczi Barna, minisztériumi főosztályvezető a HVG-nek adott interjújában a többek között egyesületünk által is készített, gyűlölet-bűncselekményekkel kapcsolatos civil véleményre is kitért.
Várjuk azon személyek jelentkezését, akiket a szombati felvonulást követőn inzultáltak a szélsőjobboldali ellentüntetők, vagy akik ilyen inzultusnak szemtanúi voltak.

A gyűlölet-bűncselekmények szabályozásának reformjára vonatkozó közös civil szervezeti javaslatról tudósított az Infovilág.

Az új Btk. kapcsán tartott civil egyeztetésről, amelyen egyesületünk is részt vett, tudosított a nonprofit.hu.

Az új Btk. kapcsán tartott civil egyeztetésről, amelyen egyesületünk is részt vett, tudosított a Magyar Demokrata.

Az új Btk. kapcsán tartott civil egyeztetésről, amelyen egyesületünk is részt vett, tudosított a Jogi Fórum.