Háttér Társaság
Tavaly Magyarországon majdnem minden napra jutott egy új HIV-pozitív eredmény és az utóbbi időkben nagyon gyakori, hogy ilyen esetben a szifilisz is pozitív eredményt mutat. A HIV és a szifilisz hatékony kezeléséhez kiemelkedően fontos, hogy mielőbb megismerjük a státuszunkat.

A civil tevékenységek, szervezetek rengeteg támadást kaptak az elmúlt években, miközben leginkább köszönetet érdemelnének, hiszen rendszerint hiánypótló munkát látnak el és olyan magára hagyott társadalmi csoportokon segítenek, akiken mások nem. Hogy milyen sokat számít a civilek munkája, azt a 2022-ben eszkalálódott ukrajnai helyzet is megmutatta, hiszen a civilek voltak ott az elsők között a pályaudvarokon, a határokon, és tették azt, amit tenniük kellett. Segítették, elszállásolták, etették a háború elől menekülőket.
Egy élő könyvtár rendezvény éppúgy működik, mint egy rendes könyvtár – az olvasók kikölcsönöznek egy „könyvet” egy rövid időre. Miután elolvasták, visszahozzák, és ha kedvük van, kikölcsönöznek egy másikat. Itt viszont a könyvek emberek, és nem csak beszélnek, de beszélgetnek, válaszolnak is olvasók kérdéseire, sőt, a ők is tehetnek fel kérdéseket, és saját maguk is tanulhatnak olvasóiktól.
Mint korábban beszámoltunk róla, a szegedi LMBTQ-szervezet, "eseményözönt" ígért erre a hétre. A Szivárvány Hét alkalmából pedig a Soros György érdekeltségébe tartozó Amnesty International Magyarország szervezetet is Szegedre invitálták.
A Háttér Társaság közel 30 éve biztosítja az LMBTQI témában lelkisegélyt keresők számára a telefonos vonalát. Most elindult a szolgáltatás új honlapja, ahol megújult formában érhető el a chat-szolgáltatás, továbbá megjelennek a szakemberek által lelki egészséggel kapcsolatos témákban írt cikkei.
A Háttér Társaság Jogi Programja a Magyar Ügyvédi Kamara által az ügyvédi tevékenységet végzők továbbképzésére akkreditált képzési helyként olyan kétnapos, kreditpontot érő képzéseket szervez, amelyek célja az LMBTQI ügyfelekkel való ügyvédi munka során felmerülő speciális esetek, körülmények és azokra vonatkozó részletszabályok bemutatása, és az ügyvédek felkészítése az LMBTQI embereket érintő jogviták megoldására – áll a Háttér Társaság oldalán, fedezte fel a PestiSrácok.hu.
“A Háttér Társaság Jogi Programja a Magyar Ügyvédi Kamara által az ügyvédi tevékenységet végzők továbbképzésére akkreditált képzési helyként olyan kétnapos, kreditpontot érő képzéseket szervez, amelyek célja az LMBTQI ügyfelekkel való ügyvédi munka során felmerülő speciális esetek, körülmények és azokra vonatkozó részletszabályok bemutatása, és az ügyvédek felkészítése az LMBTQI embereket érintő jogviták megoldására” – minderről a Háttér Társaság oldalán olvashatunk részletesen.
Bemutatjuk azokat a munkákat, amelyek az idei versenyszezont uralták.
Az intézet levezeti, hogyan függenek össze az elmúlt hetekben napvilágra került, iskolákban elkövetett cselekmények és a civil szervezetek által végzett érzékenyítés.
2007 és 2010 után ismét átfogó kutatás indul a hazai LMBTQ közösség helyzetéről a Háttér Társaság és a Társadalomtudományi Kutatóközpont Szociológiai Intézete szervezésében.