örökbefogadás
Az Európa Tanács bizottsági jelentése szerint a magyar közbeszéd az utóbbi években egyre idegengyűlölőbbé vált, és a politikai beszéd rendkívül megosztó és ellenséges jelleget öltött, különösen a menekültekkel, menedékkérőkkel és migránsokkal, a muszlimokkal és az LMBTI személyekkel szemben.
A kiadvány ismerteti, milyen jogi lehetőségei vannak ma Magyarországon egy azonos nemű párnak a gyermekvállalásra. Kitér az örökbefogadás, a mesterséges megtermékenyítés, a társszülőség és az örökbefogadás kérdésére is, gyakorlati tanácsokat adva, hogy milyen szempontokat érdemes mérlegelni az egyes lehetőségek esetén.
Hogyan válhat szülővé egy azonos nemű pár Magyarországon? Milyen szabályok vonatkoznak az örökbefogadásra, mesterséges megtermékenyítésre, társszülőségre, béranyaságra?
Hat magyarországi civil szervezet, a Budapesti Szociális Forrásközpont, a Magyar Helsinki Bizottság, a Magyar Női Érdekérvényesítő Szövetség, a Másság Alapítvány, a Társaság a Szabadságjogokért és a Magyar LMBT Szövetség, melynek egyesületünk is a tagja közös állásfoglalást tett közzé, amelyben az új Polgári T
A jelentés azt elemzi, milyen hatással volt az azonos nemű párkapcsolatban élő, illetve LMBTQI emberek örökbefogadási lehetőségeire a 2020 őszén elfogadott jogszabályi szigorításoknak.
A jelentés azt elemzi, milyen hatással volt az azonos nemű párkapcsolatban élő, illetve LMBTQI emberek örökbefogadási lehetőségeire a 2020 őszén elfogadott jogszabályi szigorításoknak.
Módosították a korábban több helyen indokolatlan megkülönböztetést eredményező örökbefogadási űrlapokat a hatóságok. Az Országos Gyermekvédelmi Szakszolgálat már az egyedüli örökbefogadókat, és ezáltal a bejegyzett élettársi kapcsolatban élőket is figyelembe vevő, egységes nyomtatványokat alkalmaz az eljárásban. A módosított tájékoztatók a hatályos szabályozásnak megfelelő útmutatást adnak az örökbe fogadni tervezőknek.
A kormányközeli hírportálon januárban megjelent „kétapukás kisfiúról” szóló cikkben az odavetett becsületsértő szóhasználat mellett tényállításként szerepelt, hogy a pár a hatóságokat megvezette, a pár egyik tagja magát egyedülállónak hazudva fogadta örökbe kisfiukat. A bíróság kimondta: valótlant állított a vasárnap.hu, és helyreigazításra kötelezte őket.
Decemberben az Országgyűlés 135 igen, 55 nem és 5 tartózkodó szavazattal megszavazta az azonos nemű párkapcsolatban élő és egyedülálló személyek örökbefogadását megnehezítő törvénymódosítást. A törvény ugyan csak március elsején lép hatályba, de a hatóságok már most akadályozzák a meleg örökbefogadni vágyókat.
Hiába derült fény arra, hogy a Fidesz egyik egykori alapítóatyja brüsszeli orgiákon múlatja idejét a járványhelyzet csúcsán, volt pártja ugyanúgy megszavazta azokat a módosításokat, amelyek az LMBTQI emberek életét fogják nehezíteni. A konzervatív képviselők megtapsolták az alaptörvénymódosítás megszavazását, ezzel saját vállukat megveregetve.