propagandatörvény
A Háttér Társaság véleménye A 210/2009. (IX. 29.) Korm. rendelet módosításáról ("csomagolási rendelet")

A 2021-ben elfogadott melegellenes pedofiltörvény miatt a szórakoztató irodalom kategóriába került át a Librinél Papp Dóra regényíró három könyve, írja az Eduline az író Facebook-posztjára hivatkozva.
A gyűlöletbeszéd gyakorisága, a diszkrimináció foka, a gyűlölet-bűncselekmények előfordulása, a nemi identitás törvényi elismerése és egyéb, az LMBTQI-közösséget érintő szempontok alapján rangsorolta Európa országait a nemzetközi emberi jogi szervezet, az ILGA Europe. Eredményeik látványos módon hívják fel a figyelmet arra, milyen fontos kiállnunk önmagunkért. Erre pedig nem is adódhatna jobb alkalom, mint a homofóbia, transzfóbia és bifóbia elleni világnap, május 17-e.
Meglepetésként érte az országot, hogy Novák Katalin köztársasági elnök élt vétójogával, és múlt pénteken visszadobott az országgyűlésnek egy törvényt, amely deklarált célja szerint többek közt „a magyar életmód megvédéséhez fűződő közérdeket” is szolgálja. Az április 11-én elfogadott törvény eredetileg egy uniós irányelv átültetése: az állampolgárok közérdekű bejelentéseit szabályozza annak érdekében, hogy növekedjen az állami szervek működésébe vetett közbizalom, az Alaptörvényben foglalt alapvető értékek és jogok magasabb fokú védelmet élvezzenek, a korrupció pedig csökkenjen.
Az utolsó pillanatban az Európai Unió két legnagyobb tagállama, Franciaország és Németország is csatlakozott a gyermekvédelmi törvény miatt indított magyar kormány elleni perhez. A perközösség növekedéséért kampányoló LMBTQ+ érdekvédő szervezet, a Forbidden Colors ügyvezető igazgatója szerint Orbán Viktor a gyakorlatban az EU-n kívülre pozicionálja Magyarországot.
A másfél éve tartó kötelezettségszegési eljárásban az Európai Bizottság 2022 decemberében az Európai Unió Bíróságához fordult. Az elmúlt másfél hónapban a Háttér Társaság és szövetségesei, minden EU-s tagállamot arra buzdítottak, hogy álljanak ki az egyenlőség és a magyarországi LMBTQ emberek mellett. Az április 6-i határidőig minden eddiginél több, 15 tagállam és az Európai Parlament csatlakozott az eljáráshoz, azért, hogy Orbán Viktor LMBTQ-ellenes ámokfutása ne terjedjen tovább az Európai Unióban.
Összesen tizenöt tagállam csatlakozott ahhoz a bírósági eljáráshoz, ami a magyar gyermekvédelminek nevezett törvény miatt indult - írja a Háttér Társaság lapunknak küldött közleményében.

A másfél éve tartó kötelezettségszegési eljárásban az Európai Bizottság 2022 decemberében az Európai Unió Bíróságához fordult. Az április 6-i határidőig minden eddiginél több, 15 tagállam és az Európai Parlament csatlakozott az eljáráshoz, áll a Háttér Társaság közleményében.

A magyar kormány ismét egy olyan európai bírósági eljárás elé néz, amelyben a fél EU-val szemben kellene megvédenie álláspontját. A téma a gyermekvédelmi törvénynek azok a módosításai, amelyek összemossák a melegeket a pedofilokkal, és az Európai Bizottság álláspontja szerint számos uniós törvényt sért. A magyar kormány egyedül áll majd a perben, míg vele szemben az Európai Bizottság mögött tizenhárman sorakoznak fel.

Közleményben sürgetik a magyar gyermekvédelmi törvény ellen indított eljárás támogatását ukrán civil szervezetek, mondván: az Európai Bizottság által indított per jó lehetőség a tagállamoknak arra, hogy megállítsák „a Kreml ideológiájának és játékszabályainak terjedését” az unióban - írta meg a Magyar Nemzet.