propagandatörvény
A 2021 júniusában elfogadott, 2021. évi LXXIX törvény megtiltja a kiskorúak számára "a születési nemnek megfelelő önazonosságtól való eltérést, a nem megváltoztatását, valamint a homoszexualitást népszerűsítő, megjelenítő" tartalmakhoz való hozzáférést.
Az LMBTQI-ellenes passzusokat tartalmazó ún. gyermekvédelmi törvényhez hasonló litván törvény kapcsán indult ügyben fordultunk Emberi Jogok Európai Bíróságához.
Bejelentette Áder János köztársasági elnök a kormány gyűlöletkeltő, a szexuális és nemi kisebbségeket kiközösítő népszavazásának dátumát, ami a választásokkal egy napon, április 3-án lesz. A civil szervezetek érvénytelen szavazásra buzdítanak minden szavazópolgárt, hogy Magyarországon mindannyian biztonságban és egyenlőségben élhessünk.
December 13-án hozta nyilvánosságra a Velencei Bizottság a júniusban megszavazott homofób és transzfób propagandatörvényről szóló vizsgálatát. A Bizottság úgy véli, a propagandatörvény összeférhetetlen a nemzetközi emberi jogi normákkal, elfogadása elhamarkodott volt, ráadásul a kormány elmulasztotta a civil társadalommal és az ellenzékkel való egyeztetést.
Act LXXIX of 2021, adopted in June 2021, prohibits minors from accessing "content that is pornographic or that depicts sexuality as having a purpose in itself or that depicts or propagates divergence from self-identity corresponding to sex at birth, sex change or homosexuality".
A Háttér Társaság Jogsegélyszolgálata ingyenes jogi segítséget nyújt bárkinek, akit hátrány ér a homoszexualitás és transzneműség megjelenítését tiltó új jogszabályok miatt. Ehhez viszont arra van szükség, hogy minden ilyen esetről értesüljünk.
A magyarok többsége nem szeretné, ha a kormány döntené el, hogy mit tanítanak az iskolákban szexuális nevelés keretében, és azt is támogatják, hogy a fiatalok halljanak a szexuális és nemi kisebbségekről – derül ki az Amnesty International Magyarország és a Háttér Társaság által megrendelt reprezentatív közvélemény-kutatásból, amelyet a Medián készített.
Bár a kormány homofób és transzfób hangulatkeltése és törvénymódosítása alkalmas lehet az iskolai dolgozók és más, fiatalokkal foglalkozó szakemberek megfélemlítésére, a közelmúlt tapasztalatai azt mutatják, hogy ők viszont nem hagyják magukat félrevezetni.
Ma lépett hatályba a putyini mintára bevezetett homofób és transzfób törvény, amely azt célozza, hogy kiradírozza a nyilvánosságból az LMBTQ embereket. Petíciót indítanak civil szervezetek, hogy az alapvető jogok biztosa a nyilvánvalóan alaptörvény-ellenes törvényt küldje el az Alkotmánybíróságra.
Civil szervezetek üdvözlik a miniszterelnök kijelentését, miszerint a szivárványzászló Budapesten az utcakép része, és készségesen vittek egyet a Miniszterelnökségre, hogy a Karmelita kolostorra is kifüggesszék. A hivatal nem vette át a zászlót, így elpostázzuk nekik.