szivárványcsalád
A gyermeket nevelő azonos nemű párokat és a transz embereket megbélyegző, az egyéni örökbefogadást és az LMBTQI iskolai érzékenyítő programokat ellehetetlenítő jogszabály-módosításokat nyújtott be Varga Judit igazságügyminiszter az Országgyűlésnek.
Mégis jár a családi pótlék azonos nemű bejegyzett élettársa gyermeke után annak az anyának, akitől korábban ezt Budapest Főváros Kormányhivatala jogellenesen megtagadta. A per elkerülése érdekében a Kormányhivatal saját hatáskörben módosította korábbi határozatát.
A Háttér Társaság kampánya arra hívja fel a figyelmet, hogy több száz magyar azonos nemű pár teremt szerető otthont gyermekeinek. Az egyik a Nyugati téren lévő plakátot ma reggelre vörös festékkel kenték le.
A közbeszédben egyre gyakrabban fordulnak elő nemcsak homofób, hanem kifejezetten szivárványcsalád-ellenes megnyilvánulások is, miközben már a három évvel ezelőtti adatok szerint is több száz azonos nemű pár nevel gyereket Magyarországon. A Háttér Társaság tudatosságnövelő és érzékenyítő kampányt indít a témában, melynek részeként plakátokat is kihelyeznek a főváros számos pontján.
Egy gyógyfürdő csak különnemű pároknak és gyermeküknek ajánlott kedvezményes családi jegyet. A jogsértő gyakorlatra figyelmeztető levelünkre nem válaszoltak. Végül az Egyenlő Bánásmód Hatóság segítségével született megegyezés az ügyben.
A Háttér Társaság a családon belüli elfogadással kapcsolatban szervez közösségi napot. A Családbarát Ország Nonprofit Kft., majd az Emberi Erőforrások Minisztériuma sem járult hozzá, hogy az esemény csatlakozzon a Családok Évéhez.