transzneműek | Page 10 | Háttér Társaság

transzneműek

Sajtóközlemény: Egyezséggel végződött az első transzvesztita ügy az Egyenlő Bánásmód Hatóság előtt

Sajnálatát fejezi ki és egy későbbi időpontban lehetővé teszi a szálló kertjének igénybevételét transzvesztita fotózás céljára egy vidéki kastélyszálló üzemeltetője.  Ez volt az első olyan ügy Magyarországon, amelyben az Egyenlő Bánásmód Hatóság egy transzvesztita személy kérelmére indított eljárást. 

Új projektünk: az Európa Tanács ajánlásának magyarországi megvalósulása

Sikerrel indult egyesületünk az ILGA-Europe pályázati felhívásán, amelynek célja az Európa Tanács 2010-ben elfogadott LMBT ajánlásának megvalósulását vizsgáló jelentés elkészítése.

Megjelent a Homofóbia Magyarországon című kötet

Megjelent az első magyar nyelvű összefoglaló kötet, amelynek központi témája a magyarországi homofóbia. A kötet több tanulmányát egyesületi tagunk írta, s olvashatunk benne a részben egyesületünk által végzett 2010-es LMBT kutatás tapasztalatairól is.

A transz patikus javára döntött a hivatal

Az emberi méltóságot sérti, ha egy transznemű személy nem tarthatja titokban nemváltásának tényét – döntött az Egészségügyi Engedélyezési és Közigazgatási Hivatal. Az ügyben egyesületünk jogsegélyszolgálata segítette a panaszost. 

EGÉSZSÉGÜGYI ENGEDÉLYEZÉSI ÉS KÖZIGAZGATÁSI HIVATAL

ELNÖK

Egészségügyi Engedélyezési és Közigazgatási Hivatal                              Tárgy: Fellebbezés
1051 Budapest, Zrínyi u. 3.

 

Transz patikus ügye (2011) Tevékenységünk

Jogsegélyszolgálatunk közreműködésével egy nemét hivatalosan is megváltoztató transz patikus olyan gyógyszertárműködtetési engedélyhez jutotott, amelyből nem derül ki a nemváltás ténye.

Frissmeleg
Dátum: 
2011. november 5., szombat
Megszólaló: 
Dombos Tamás

A jogsegélyszolgálat egyik nyertes ügyéről számolt be részletes cikkében a Frissmeleg.

index.hu
Dátum: 
2011. november 4., péntek
Megszólaló: 
Dombos Tamás

A jogsegélyszolgálat egyik nyertes ügyéről vezető hírként számolt be az index.hu.

STP 2012 akciónap Budapesten

A Háttér Társaság a Melegekért és a TransVanilla közösség idén immár másodszor csatlakozott a Stop Trans Pathologization 2012 nemzetközi kampányhoz.

Témák