Iráni transz menekült ügy (2016-) | Háttér Társaság

Iráni transz menekült ügy (2016-)

RJ iráni állampolgárságú transz férfi. 2015 nyarán érkezett Magyarországra, ahol menekültstátuszért folyamodott, mivel hazájában üldöztetésnek volt kitéve. A magyar hatóságok kérelmét elfogadták, és 2016-ben menekültként ismerték el. 2016 februárjában a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatalnál a szokásjognak megfelelő módon kérelmezte nemének jogi elismerését. Kérelmét a BÁH tájékoztató levélben arra hivatkozva utasította el, hogy mivel nincs hazai anyakönyvbe bejegyezve, nemét jogilag Magyarországon nem tudja elismertetni, ehhez az iráni hatóságok rendelkeznek hatáskörrel.

RJ a Háttér Társaság segítségével a BÁH-ot először formális határozat meghozására vette rá, majd a határozat ellen bírósági felülvizsgálatot kezdeményezett. A bíróság megállapította, hogy a kérelmező élethelyzetére a magyar jog nem tartalmaz szabályokat, a bíróság pedig jogalkotóként nem járhat el. A bíróság határozat ellen alkotmányjogi panaszt nyújtottunk be, illetve a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságához fordultunk.

Az Alkotmánybíróság az alkotmányjogi panaszt ugyan elutasította, arra hivatkozva, hogy a jogsérelmet nem a bírói jogértelmezés, hanem a szabályozás hiánya okozza, ugyanakkor hivatalból eljárva mulasztásban megnyilvánuló alaptörvény-ellenességet állapított meg, mivel a magyar jog nem biztosítja a letelepedett transznemű külföldi állampolgárok nemének jogi elismerését és a kapcsolódó névváltoztatást. A bíróság egyben kimondta: a transznemű személyek nemének elismerése és a kapcsolódó névváltoztatás az emberi méltóságból levezethető alapvető jog. Az Alkotmánybíróság 2018. december 31-ig adott határidőt a jogalkotónak új szabályozás elfogadására, azonban erre eddig még nem került sor. 2020 májusában az Országgyűlés a magyar állampolgárok esetén is megszüntette a nem jogi elismerésének lehetőségét.

Az Emberi Jogok Európai Bírósága 2020 júliusában megállapította, hogy a nem jogi elismerésének elutasítása a kérelmező magánélethez fűződő jogát sértette, és 6500 euró kártérítést ítélet meg. A magyar kormány a kártérítést kifizette, de a panaszos iratait továbbra sem módosította.

Eljárási dokumentumok:

Sajtóközlemények:

Témák