A Károli Gáspár Református Egyetem állásfoglalása a homoszexualitásról

TANULMÁNYI ANYAG A HOMOSZEXUALITÁSRÓL

Tanulmányi anyag, a KGRE Hittudományi Kara Kari Tanácsának állásfoglalása
- Forrás: reformatus.hu január 9.

Az újszövetségi szexuáletika alapja az a házasságfelfogás, amely szerint a szexualitásnak a férfi és a nő kizárólagos életközösségében van a helye (Mk 10, 6-7.). Ennek egyetlen alternatívája van: az önmegtartóztatás. Van lehetőség a szexuális eltévelyedések helyreigazítására: a megbocsátás erejével elkezdett új életben, ahol az Isten rendeléseinek való engedelmesség teremt rendet (Ján 8, 1. kk.). A keresztyén kultúrkörben az utóbbi időben gyökeresen átalakult az általános felfogás a szexualitás és homoszexualitás megítélésében. Az egyház is megkérdezetté vált, ezért meg kell fogalmaznia, és ki kell nyilvánítania álláspontját. Sajnálatosnak tartjuk, hogy a homoszexualitás témájával külön kell foglalkozni. Ugyanilyen időszerű lenne az egyház Szentírásból nyert meggyőződésének hangoztatása a házasélet tisztaságáról, a házastársi hűségről, valamint a családi élet egészséges rendjéről. A Szentírás tanítása szerint testünk a Szentlélek temploma (1 Kor 6,19). Elengedhetetlen, hogy a Magyarországi Református Egyház Zsinata mielőbb állásfoglalást adjon ki, amelyben a szexuáletika minden területére kiterjedő tanítást fogalmaz meg egyházunk közössége számára, mivel a Szentírásban ezek a kérdések együtt és egyformán hangsúlyosak (1 Kor 6,9-10,19). A református keresztyének véleménye a teljes Szentírásban adott kijelentésre kell, hogy támaszkodjon. Azt jelenti ez, hogy készek vagyunk vállalni a szembenállást a társadalom általános vélekedésével, ha az Isten Igéjéből más meggyőződésre jutottunk. Nem jelenti viszont, hogy a Biblia betűjéhez ragaszkodnánk, és ne keresnénk azokat az isteni üzeneteket, amelyek a bibliai idők társadalmi-kulturális sajátosságaitól függetlenül is, minden korban és minden emberre nézve érvényesek.

1. A homoszexuális viselkedést a Biblia egyértelműen Isten rendje elleni véteknek nevezi, s egyetlen olyan helyet sem találunk a Szentírásban, ahol megengedő, vagy pozitív megítélés alá esne. A Szentírás a homoszexualitás jelenségét nem biológiai, sem nem antropológiai, hanem etikai kérdésként kezeli, vagyis a homoszexuális magatartás megítélésében igazít útba. A nagyon szigorú ószövetségi tilalmak a kánaáni népek szokásaitól és kultuszi gyakorlatától való világos elhatárolódást szolgálják (3. Móz. 18. 22; 20, 13). A halálos ítélet megdöbbentő erővel fejezi ki, hogy az ilyen cselekedetek pusztuláshoz vezetnek. Magát az életet teszi kockára az, aki az Isten rendeléseitől eltérő életmódot folytat. Az Újszövetségben a kultuszhoz kapcsolódó ószövetségi törvények érvénye viszonylagossá válik. Többé nem a kultikus tisztaság a fő kérdés, hanem az, hogy az Isten és az ember kapcsolatából mi következik az embernek önmagához (ez esetben a saját testéhez, testiségéhez) és az embertársaihoz való viszonyára nézve. A homoszexuális viselkedés tilalmát Pál olyan szabálynak tartja, ami az Istenhez tartozás természetes következménye. Az ilyen viselkedés az istentelenség egyik tünete (Róm 1, 24. kk.).

Az Istentől elfordult ember nemcsak az Isten országa jó rendjéből és áldásaiból rekeszti ki magát, hanem a teremtési adottságokból fakadó életrendet is felrúgja és kaotikus állapotokat hoz létre magában és maga körül. Istentelenségének közvetlen büntetése ebben áll.A mások és önmagunk iránti felelőtlenségre épülő, s ezért ártó és önpusztító életvitel nem egyeztethető össze Isten országával. Azok tehát, akik tudatosan ilyen életet folytatnak, nem találhatják helyüket az Isten uralmát és akaratát komolyan vevő emberek körében. (1 Kor. 6.9. kk.; 1 Tim. 1, 8. kk.). Az újszövetségi levelek azért foglalkoznak ezzel a témával, mert az első gyülekezetek tagjai között vélhetőleg voltak néhányan, akik ilyen előélet után lettek keresztyénekké. Ezzel magyarázható az is, hogy a Bibliában a homoszexualitásnak csak azok a formái kerülnek szóba, amelyek a görög-római kultúrkörben honosak voltak. Az őskeresztyénség, amint a zsidóság is, semmilyen formában nem találta elfogadhatónak az akkori világban többnyire természetesnek vett és gyakran előforduló homoszexuális megnyilvánulásokat. Ugyanakkor különös figyelmet sem szentel nekik, hanem egy sorba állítja őket más olyan bűnökkel, amelyektől a keresztyén embernek mindenképpen tartózkodnia kell.

2. A homoszexuális viselkedés etikai megítélésénél nem lehet biológiai vagy pszichológiai adottságokra hivatkozni. Ezek a tényezők a hajlam kialakulásáért tehetők felelőssé, így az érintett személynek nem róható fel, hogy miért érez vonzalmat az azonos neműek iránt és miért nem tapasztalja ugyanezt az ellenkező nemmel kapcsolatban. Az etikai megközelítésnek figyelembe kell vennie az adottságokat, de nem indulhat ki belőlük. Embervoltunk egyik sajátossága, hogy a viselkedésünk meghatározói sohasem csak adottságok, hanem mindig célképzetek is, ezért emberi etosz semmiképpen nem származhat biológiai és/vagy pszichikus diszpozíciók normákká avatásából.A homofil hajlam és a homoszexuális aktivitás között etikai szempontból feltétlenül különbséget kell tennünk. A homoszexuális aktivitás akarati döntés következménye, tehát az egyén felelősségének körébe tartozik. Egyéb hajlamok mellett, mint amilyen pl. az érvényesülési törekvés (agresszív megnyilvánul- ásokkal, bosszúvággyal, stb.), a szexualitás is etikai szabályozásra szorul az ember életében. A szabályozás pedig minden esetben a hajlamok és vágyak szabad kiélését korlátozza, néha meg is tiltja. Amennyiben a Szentírás intelmeit komolyan vesszük, úgy a homoszexualitás esetében az egyetlen etikus megoldásnak a homoerotikus vágyak kielégítéséről való lemondás tűnik. A társadalmi együttélés más vonatkozásokban is megkíván hasonló lemondásokat tőlünk, a keresztyén életben olyan áldozatokra is sor kerül, amelyekre hit nélkül sohasem lennénk képesek. De vállaljuk, mert mások életét és üdvösségét szolgáljuk vele. A "terhet könnyűnek", az "igát gyönyörűségesnek" (Mt. 11, 28. kk.) érezzük közben, mert a hordozása abból a megajándékozottságból következik, amiben Isten részesíti az övéit.

3. Az egyházaknak éppolyan missziói küldetése van a homoszexuálisokhoz, mint minden más Istentől elidegenedett emberhez, és lelkigondozói segítséggel tartozik nekik a Krisztus követésében való meglankadásaik és botlásaik idején. Közben nem keltheti azt a látszatot, mintha a homoszexuális életvezetés az Isten akaratával (pl. a kegyelemre, az adottságszerű előfordulásra, vagy az embertársi szeretetre hivatkozva) a legkevésbé is összeegyeztethető lenne. Ezért az egyház a Biblia alapján nem helyeselheti a homoszexuális kapcsolatok megáldását, a homoszexuális párok házasságkötését, gyermekvállalását, homoszexuális életet folytató, vagy azt propagáló vallástanárok és lelkészek képzését, szolgálatba állítását, illetve szolgálatban tartását.

A lelkigondozói segítségnyújtásban törekedni kell arra, hogy a homoszexuális egyén őszintén viszonyuljon saját magához és az életének ehhez a problémájához, megerősödjön a bizalma Isten iránt, megtanuljon élni azzal a kegyelemmel, amit Isten kínál az embernek, belássa esendő voltát s azzal együtt érezze emberi méltóságát, mérje fel az élet pozitív alakításának lehetőségeit, és váljon késszé a lemondásra, felismerve, hogy azzal nem szegényedik, hanem gazdagabbá és gazdagítóbbá lesz az élete.Mivel tudjuk, hogy a homofil beállítottság kialakulása az érintettek jelentős részénél nem genetikai eredetű, hanem szocializációs és nevelési tényezőkre vezethető vissza, biztatnunk kell az ilyen embertársainkat arra, hogy vegyenek igénybe a lelkigondozói támogatás mellett pszichoterápiás segítséget is.