Gyakran ismételt kérdések - Transzpereskedés | Háttér Társaság

Gyakran ismételt kérdések - Transzpereskedés

Van bármilyen feltétele, hogy belevágjak az eljárásba? 

A pereskedésben való részvétel feltétele, hogy legyen a transzneműséget megállapító pszichiáteri és pszichológusi szakvéleményed (F64.00 diagnózis). A pszichiátriai szakvélemény elengedhetetlen, ha az megvan, akkor pszichológusi szakvélemény nélkül is jelentkezhetsz. 

Mit tudok tenni, ha már adtam be Magyarországon kérelmet és elutasították?

Az Emberi Jogok Európai Bírósága előtti pereskedésre elsősorban olyan ügyfelek jelentkezését várjuk, akik eddig nem adtak be kérelmet Magyarországon. Ha már adtál be kérelmet, azt elutasították és nem vettél igénybe további jogorvoslatot, kérünk, írj a transzper@hatter.hu emailcímre, az ilyen ügyekben egyedileg mérlegeljük, hogy tudjuk-e vállalni a képviseletet.

Milyen iratokat kell megküldenem nektek?

Ezen a ponton nem kérünk iratokat, csak azt, hogy töltsd ki ezt a kérdőívet. Dokumentumokra a megbízási szerződés aláírását követően, a kérelem elkészítéséhez lesz szükségünk, ezzel kapcsolatban majd külön felvesszük minden kérelmezővel a kapcsolatot emailben.

Minden kérelem tartalmazza az érintett személyes történetét (pl. milyen kihívásokkal szembesültél, ért-e diszkrimináció, stb.), ezekre kérjük részletesen válaszolj majd, hiszen enélkül nem tudjuk igazolni, hogy joghátrány ért. 

Meg kell majd valahol jelennem személyesen az eljárás során?

Amennyiben megoldható, a kérelmet személyesen kell aláírnod a Háttér Társaság budapesti irodájában. Az Emberi Jogok Európai Bírósága előtti eljárás főszabály szerint írásban zajlik, abban nem kell személyesen részt venned. Ha esetleg tárgyalást tart a Bíróság, azon a jogi képviselő(i)dnek kell megjelennie.

Kell valamit fizetnem most vagy később? 

Nem, az eljárásnak nincs számodra költsége. Az eljárás illetékmentes, az ügyvédi munkadíjat a Háttér Társaság állja. Esetleg postaköltség merülhet fel abban az esetben, ha nem tudsz eljönni az irodánkba aláírni a szükséges iratokat.

Nyilvánosságra kerül a nevem az eljárás során? 

Kérheted, hogy az Emberi Jogok Európai Bírósága előtti eljárásban a neved rejtve maradjon, választhatod, hogy neved helyett az X. megjelölés vagy monogrammod jelenjen meg az ügy nevében és az ítélet szövegében. 

A magyar állam mindenképpen megismeri a nevemet? 

Igen, az Emberi Jogok Európai Bírósága előtti eljárásban az állam felé kommunikálják a kérelmező nevét, ezt sajnos nem lehet kivédeni. 

Érhet bármi hátrány az eljárás miatt?

Nem, amennyiben nem kommunikálsz a panaszodról, és jelzed, hogy a neved a Bíróság előtti eljárásban ne legyen nyilvános, nem fog információ kijutni az eljárásról, így hátrány sem érhet emiatt. 

Fog a Bíróság nekem levelet küldeni? Nem az állandó lakcímemen lakom és nem szeretném, hogy a szüleimhez jusson a levél.

Nem, a Bíróság jogi képviselőddel a Háttér Társaság címén tart majd kapcsolatot. Mi pedig emailben fogunk veled a fejleményekről kommunikálni.

Mikor várható, hogy döntés születik?

Sajnos az EJEB előtti eljárás lassú, így évek múlva fog csak döntés születni. Az eljárás gyorsasága attól függ, milyen prioritási kategóriába sorolja az EJEB az ügyedet, ezt mi nem tudjuk befolyásolni. 

Mik az esélyek? Mire számít a Háttér Társaság?

Az Emberi Jogok Európai Bíróságának eddigi következetes joggyakorlata szerint a nem jogi elismerése a magánélethez való jog részét képezi, azt az állam nem vonhatja el. 2002 óta minden ügyben megállapította az Egyezmény megsértését, ahol az állam nem tette lehetővé a nemi identitásnak megfelelő iratok kiállítását. 

Ki lehet az eljárás során szállni?

Igen. 

Miért jó, hogy egyszerre több ügyféllel indítanak eljárást?

Mert így tudjuk jelezni, hogy egy rendszerszintű és strukturális problémáról van szó. Ha nagyon sok panasz érkezik ugyanazon probléma miatt, a Bíróság kiemelheti az ügyet és egy speciális eljárás keretében dönthet róla (pilot judgment procedure), amely során az államnak határidőket szabva előírja, miként kell a jogsértő helyzetet megoldani. Ez szintén a Bíróság döntése, mi nem tudjuk befolyásolni.

Mi történik, ha nekünk adnak igazat? Azonnal megtörténik a nem- és névváltozás?

Nem, az Emberi Jogok Európai Bíróságának ítélete nem közvetlenül végrehajtható, így az államnak kell az ítéletet követően megfelelő intézkedéseket tenni annak érdekében, hogy az egyezménysértő állapotot megszüntesse. Az ítéletek végrehajtását az Európa Tanács Miniszteri Bizottsága ellenőrzi, és mindaddig napirenden tartja, amíg az állam nem tesz eleget az ítéletben foglaltaknak.

Kaphatok kártérítést?

Kártérítést nem kaphatsz, de az Emberi Jogok Európai Bírósága, ha megállapítja az Egyezmény megsértését, akkor igazságos elégtételt ítélhet meg (ezt a magyar államnak kell kifizetnie és tapasztalataink szerint minden esetben meg is teszi). Ennek összege változó és nem is minden esetben ítéli meg a Bíróság. 

Mi történik, ha nem nyerünk? 

Abban a nem várt esetben, ha nem lenne pozitív az Emberi Jogok Európai Bíróságának az ítélete, a hazai helyzet változatlan marad. Ugyanakkor nem kell semmilyen költséget fizetni az állam részére. 

Ha a pereskedéssel kapcsolatos kérdésedre a fentiekben nem kaptál választ, keress minket a transzper@hatter.hu email címen.

Témák