2006 | Háttér Társaság

2006

Kulcsszavak: 
Háttér-díj

Háttér Közéleti Díj: Ungár Klára politikus

Ungár KláraMagyar politikus, közgazdász, kezdetben a Fidesz, majd 1993-tól a Szabad Demokraták Szövetségének politikusa, jelenleg a Szabad Emberek Magyarországért párt (SZEMA) elnöke.

Az általános és a középiskolát Budapesten végezte, 1976-ban érettségizett az Arany János Általános Iskola és Gimnázium angol tagozatán. Ugyanebben az évben kezdte meg egyetemi tanulmányait a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem, 1981-ben pénzügyi szakon végzett. 1983-ban védte meg diplomáját. 1981-tõl tudományos munkatárs a Konjunktúra-, Piackutató és Informatikai Intézet (Kopint-Datorg) külgazdasági fõosztályán. 1982-tõl 1983-ig gyesen volt. 1987-ig a külkereskedelem szabályozása, szervezeti és intézményi rendszere, majd a magyarországi beruházási rendszer volt a kutatási témája. 1987-tõl a magyarországi kisvállalkozásokkal, azok lehetõségeivel és szabályozásával, valamint a magyarországi lakáshelyzettel foglalkozott, több tanulmánya jelent meg. 1988-tól másodállásban egy kisszövetkezet gazdasági tanácsadója volt.

1988 októberében, az I. kongresszuson csatlakozott a Fiatal Demokraták Szövetségéhez. 1989 nyarától a Fidesz gazdasági és szociális programjának kialakításában vett részt. 1989 őszén a Budapest I. kerületi Fidesz-csoport alapító tagja volt. Az 1990. évi országgyűlési választások első fordulójában Budapest 1. sz. (I-II. ker.) választókerületében negyedik lett, a Fidesz országos listáján szerzett mandátumot. 1990. május 3-ától 1992. április 1-jéig az Országgyűlés költségvetési, adó-és pénzügyi állandó bizottsága, ezen belül az államháztartási, valamint a monetáris albizottságokban tevékenykedett. 1992. október 13-ától a szociális, egészségügyi és családvédelmi állandó bizottságban dolgozott. Az 1990. évi önkormányzati választásokon a Fidesz budapesti listavezetője és főpolgármester-jelöltje volt. A Fővárosi Közgyűlés tagjává választották, 1990. november 1-jétől 1993. november 15-éig a Fidesz budapesti önkormányzati frakciójának a vezetője volt. 1992. áprilistól 1994. január 22-éig a közgyűlés tulajdonosi bizottságának az elnöke volt. 1993. novemberben Fodor Gábor és Molnár Péter frakciótársával együtt lemondott parlamenti képviselőségéről, decemberben kilépett a Fideszből. Fővárosi közgyűlési mandátumát azonban megtartotta, 1994-től az SZDSZ-frakció tagja volt. 1994 és 1998 között SZDSZ-es országgyűlési képviselő volt. 2009-ben kilépett a pártból.

Azért esett rá 2006-ban a Háttér Társaság választása, mert egy tévéműsorban (a TV2 Strucc című esélyegyenlőségi műsorában), első magyar politikusként nyilvánosan vállalta leszbikusságát, nem törődve coming outjának politikai hozadékával. Igaz, már korábban is beszélt szexuális orientációjáról, 2002. februárban, a kontextus online irodalmi folyóirat nyilvános estjén.

Háttér Közéleti Díj: A Mások újság alapítói, Takács Bencze Gábor és Láner László

Takács Bencze Gábor és Láner László

A Mások újság a magyarországi melegek, leszbikusok, biszexuálisok és transzneműek legjelentősebb kulturális és érdekvédelmi folyóirata volt, amely havonta jelent meg, 1991 áprilisától egészen 2008 júniusáig. A Mások kiadója az 1991-ben megalakult Lambda Budapest Meleg Baráti Társaság volt (a lambda: λ a görög ábécé tizenegyedik betűje, a melegek egyik nemzetközi jelképe.) A meghatározó jelentőségű újság főszerkesztője Takács Bencze Gábor nyomdász, újságíró volt, főmunkatársa pedig élettársa, Láner László. Az újság szerkesztése annak történetében végig az ő lakásukon folyt.

A díjátadón méltatták, hogy olyan időszakban merték képviselni az általuk alapított Lambda Budapesten és az újságon keresztül a szexuális kisebbség érdekeit, amikor az még nem volt könnyen vállalható.

 

Háttér Kulturális Díj: Gordon Agáta  író és költő

Gordon Agáta

Író-költői ambícióit magyar szakos szüleitől örökölte. 1988-ban irodalom és történelem szakon szerzett diplomát a Debreceni Egyetemen. A rendszerváltás után egy Baranya megyei zsákfaluban, Szatinán élt, egy lezsbikus kommunában. Erről a helyről és témáról szól Bódis Kriszta Falusi románc című (2007) filmje.

1999 óta Budapesten él. Az évek során dolgozott iskolában, utazási irodában, börtönben, házmesterként és rádiós műsorvezetőként is. Elkötelezett nő- és melegvédő. Az Irodalmi Centrifugát Bódis Krisztával 2005-ben alapították: az estsorozat 2010-ig a Centrál Kávéházban jelentkezett kéthetente, 2010-től a Nyitott Műhelyben és a Merlin Színházban is tartanak esteket. A Petőfi Rádió Önazonos című melegműsorának volt munkatársa, a Tilos Rádió Zártkörű lányok című műsorának vezetője.

Irodalmi műveiben rendszeresen felbukkan a leszbikus téma, mellyel jelentős mértékben hozzájárult ahhoz, hogy az LMBTQI közösség megjelenjen az irodalomban. Kötetei: Kecskerúzs (1997, Magvető); Ezüstboxer – Nevelési Kisregény (2006, Alexandra), Nők Magyarországon - Portrégaléria (Fábián Évivel és Heves Andreával közösen, 2007, Magánkiadás).

Témák