2009 | Háttér Társaság

2009

Kulcsszavak: 
Háttér-díj, HomErosz

Háttér Közéleti díj: Romsauer Lajos pszichiátriai szakorvos, igazságügyi elmeorvos, addiktológus, az első magyar melegegyesület elnöke

Dr. Romsauer LajosRomsauer Lajos (becenevén: „Romzi”) 1936. május 31-én született Budapesten. Pszichiátriai szakorvos, igazságügyi elmeorvos, addiktológus volt, egy ideig a XIV. kerületi Ideggondozó főorvosa, később a kábítószer-függőség kezelésének egyik jeles hazai képviselője, aki korábban főorvosként, Rákospalotán, a Depedencia Rendelőben csoportterápiás foglalkozást vezetett kábítószer-függő embereknek. Az Anonym AIDS Tanácsadó Szolgálat alapító tagja, valamint a Karolina úti szűrőállomás alapítója.

A Homéros Egyesület elnökévé is megválasztották, az első ember volt Magyarországon, aki 1987 májusában, 52 évesen nyiltan felvállalta melegségét, amikor a szocialista rendszer még javában létezett. Állítása szerint már gyermekkorában tisztában volt melegségével. Először húsz évesen osztotta meg ezt az információt másokkal.

Egyik aláírója volt annak az 1993-as alkotmánybírósági beadványnak, melyet a Homérosz és a Lambda Budapest Baráti Társaság nyújtott be a Btk. 199. paragrafusa, vagyis a beleegyezési korhatár különbözőségének eltörlése érdekében (a törvényszakaszt az AB végül 2002-ben törölte el).

 

Háttér Kulturális Díj: nem osztották ki

Témák