2014 | Háttér Társaság

2014

Háttér-díj: Dr. Szabó Judit közgazdász

Dr. Szabó Judit1949-ben született, 1972-ben védte meg diplomáját. Tudományos kutatóként, elemző közgazdászként, könyvkiadói szerkesztőként és egyetemi oktatóként dolgozott, jelenleg már nyugdíjas. 1993-1994-ben részt vett a – végül be nem jegyzett – Szivárvány Társulás a Melegek Jogaiért egyesület alapításában, a szervezet felügyelőbizottsági tagja volt.

A Háttér Társaság egyik alapító ügyvivője, az egyesületben azóta is aktívan tevékenykedik (jelenleg a Háttér egyik felügyelőbizottsági tagja). 1997-ben ő szervezte az első felvonulás utáni programokat a Capellában. Egyik szervezője volt a Magyar Gárda alakulásakor szervezett antifasiszta tüntetésnek („tojás” tüntetés) és a 2008 őszi Tarka Magyar felvonulásnak.

Az 1990-es években öt, részben meleg tárgyú novellája jelent meg a 2000 című folyóiratban, valamint a Labrisz újságban olvashattuk verseit, és több rádiójegyzete hangzott el a Magyar Rádió Önazonos című műsorában. Hobbija a fényképezés, a Budapest Pride fesztiválokon és a LIFT-en (Leszbikus Identitások Fesztiválján) is kiállított. Régebbi Pride-okon készített képei – mások alkotásaival együtt – a 2014-es Stockholm Pride-on is láthatók voltak. Egyike az első LIFT-díjasoknak.

Témák