2024
Idei díjazottuk 1995. március 13-án született Gyulán. Salgótarjánban nőtt fel és ott végezte középiskolai tanulmányait is: 2014-ben végzett a Bolyai János Gimnáziumban. Mellette gyakornokként dolgozott a Nógrád Megyei Hírlapnál. Tanulmányait az Eötvös Loránd Tudományegyetem Pedagógiai és Pszichológiai Karán folytatta, ahol 2020-ban végzett pszichológusként, klinikai és egészségpszichológia szakirányon. Jelenleg tanácsadó szakpszichológus jelölt. A két nagy műhelymunkáját javítóintézeti nevelésben élő fiatalok érzelemszabályozási stratégiáiról, illetve a hetero- és homoszexuálisok „melegradarjának” működéséről írta.
Kevésbé ismert, hogy már a középiskolás kora óta irodalommal, költészettel is foglalkozik. Publikált többször verseket helyi antológiákban (Rebbenő madár – 2012, Dombok mögött – 2013), valamint a Palócföldben, a Dűlőben, a Műút portálon és a FÉLonline.hu-n. Az Irodalmi Centrifuga honlapján is jelentek meg versei. A miskolci gyökerű országos verspályázaton, a Deákpoézisen 2012-ben, 2013-ban és 2014-ben különdíjat kapott, valamint 2011 óta sokáig minden nyáron részt vett a Műút Szöveggyár-táborban. A tábor résztvevőiből megalakult Gömbhalmaz írói csoportosulás aktív tagja volt. Az írást az egyetemi évek alattt is folytatta; az elteonline.hu Kultúra rovatában több verse is megjelent.
Az egyetem elvégzése óta előbb óvodai, majd iskolapszichológusként dolgozik, korábban Salgótarjánban, jelenleg Újpesten. Emellett a Magyar Pszichológiai Társaság LMBTQ szekciójának aktív tagja. Sokat tesz az ún. „reparatív terápia” valódi arcának magyarországi bemutatásáért, és hozzájárult az affirmatív megközelítés hazai térnyeréséhez, valamint az LMBTQ pszichológiával kapcsolatos magyarországi tudományos diskurzus színvonalának emeléséhez.
A 'The Global Interfaith Commission on LGBT+ Lives' és az 'Ozanne Foundation' által támogatott nemzetközi, reparatív terápiákról szóló kutatás résztvevője, aminek a magyarországi koordinátora volt 2021 vége és 2022 eleje között. Ennek keretében feltérképezték, hogy Magyarországon nagyjából hány érintett lehet, milyen módszerek elterjedtek, illetve milyen rövid- és hosszútávú hatásai vannak ezeknek a beavatkozásoknak. Ennek kapcsán többször is meghívták külföldre (egy londoni konferenciára, valamint Ciprusra, az IDAHOT+ Forum panelbeszélgetésére 2022-ben, hogy beszámoljon a kutatás eredményeiről, valamint 2023-ban a Sydney-i WorldPride Human Right Conference-re. Magyarországon többször kérték fel a témában előadás tartására, kerekasztal-beszélgetésben való részvételre vagy a rádióban beszélt a konverziós terápiákról edukációs céllal. A témában Kínzás vagy kiút? – Reparatív terápiák Magyarországon címmel 2022-ben jelent meg írása a Mércén.
2015-ben kezdett önkénteskedni a Szivárvány Misszió Alapítványnál. Évek óta a Budapest Pride felvonulás egyik főszervezője, a biztosítás felelőse. Ennek részeként rendszeresen konfrontálódik a szélsőjobboldali rendzavarókkal. Ezen tapasztalatok hasznosnak bizonyultak annak érdekében, hogy felkészítsék az események és a felvonulás szervezőit a hatékony és jogszerű védekezésre a rendzavarásokkal, provokációkkal szemben. Az ő tevékenysége is hozzájárult ahhoz, hogy az elmúlt években drasztikusan lecsökkent az ellentüntetések száma, évek óta nem történt fizikai atrocitás a felvonuláson, hogy a tömeg kordonok nélkül vonulhat Budapest utcáin, és hogy tavaly óta már közvetlenül a tömeg mellől is lehet csatlakozni a felvonuláshoz.
Szervezői tudásával, tapasztalataival nagymértékben hozzájárult az első vidéki pride felvonulás, a Pécs Pride 2021-es sikeres lebonyolításához is. Az évek során sok más, társadalmi ügyeket célzó tüntetések biztosítását is segített koordinálni, megszervezni, mert fontosnak tartja a civil szervezetek együttműködését a különböző ügyekben.
2021-ben szerepelt a Humen Media Hungary „Én is ember vagyok" című társadalmi figyelemfelhívó kampányában, mely a 9. kerületi Ferenc téren, majd a terézvárosi Hunyadi téren téren volt látható. A kampány részeként a következőket nyilatkozta: „Öt éve vagyok aktivista, sokszor vállaltam már publikus szerepléseket, viszont ennél a kampánynál, mikor kiderült, hogy a tévében lesz társadalmi célú hirdetés, meg a városban is több óriásplakát, akkor kicsit vacilláltam, hogy biztos jó ötlet-e a szerepelés, mert nem tudtam, hogyan fogják fogadni a munkahelyemen. De aztán rájöttem, hogy pont a bizonytalankodásom miatt fontos kiállni, hogy másoknak is erőt adjak” – mondta akkor.
Ezúton gratulálok a 2024. évi Háttér-díjasnak: Filó Mariannak - Manyinak!